Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A hallgatózás (lehallgatás) egyik magasiskoláját a keletnémet (NDK) titkosszolgálat, a Stasi művelte (a náci Gestapo módszereit továbbfejlesztve) a hidegháború alatt, ahogyan azt látni lehet az Oscar-díjas (legjobb idegen nyelvű film, 2007) Mások élete című filmben is. Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe) a rendszer feltétlen híve, és egy sikeres színpadi szerzőt és ünnepelt színésznő élettársát hallgatta le éveken keresztül (a kor technikai csúcseszközeivel persze, poloskákkal), majd tragikusan ráébredt saját élete kisszerűségére.
Francis Ford Coppola 1974-es Magánbeszélgetés című filmjében a főhős (Gene Hackman) egy profi lehallgató szakember, aki nagy bajba sodorja magát a kifülelt információk miatt. De nem kispályások a magyar hivatásos hallgatózók (Kulka János) az ávós lehallgatásokról és átverésekről szóló 2011-es, A vizsga című kémthrillerben sem.
A hallgatózás, kémkedés ugyanis mindig is itt volt, és itt van most is velünk, most például kifürkészhetetlen digitális turbó fokozatba kapcsolva, elég csak a Pegasus-botrányokra gondolni.
De nem csak a megfoghatatlan digitális kémkedés/fülelés korában, de a ma már megmosolyogtató poloskák (a lakás stílbútorainak szegleteibe gondosan elrejtett analóg mikrofonocskák) előtti időkben is elemi érdeklődést tanúsított az ember mások élete iránt. Amióta csak világ a világ, amióta csak létezik ember. De vajon miért?
A hallgatózás valójában egy paradoxon
Nem teljesen tiszta, miért figyelünk egy idegen (akár kellemetlen) ember telefonbeszélgetésére például a villamoson, buszon, vonaton. Hiszen a legtöbbször semmiféle releváns információt nem mond számunkra az a fennhangon, jelentőségteljesen elmondott szóhalmaz, mint például „Tóni nem tudta beszerelni az új bojlerét, mert nem volt csőkulcsa”, vagy „a haver feldobta magát idegre, mert leszakadt a redőnye”. Rendben, de a legtöbben mégis csak átéltük már, hogy egy belefeledkezett hangos mobilozó teljesen érdektelen (számunkra zagyva és idegesítő) beszédét figyeljük. Miközben racionálisan jól tudjuk, hogy nagyon nem kellene, hiszen nincs miért.
Ez egy eléggé nagy ellentmondás. Nem akarunk valamit, méghozzá egyetlen porcikánk sem, ám mégis megtesszük.
Nem feltétlenül velünk van a baj, és vagyunk kórosan kihegyezve mások irreleváns szövegelésére, a lehallgatás tudománya szerint ugyanis tényleg nehezebb nem odafigyelni egy telefonbeszélgetésre, mint két, fizikailag jelen lévő ember társalgására. Szinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni egy harsányan mobilozót például a villamoson, pedig lehet, hogy ő az utolsó ember, akit hallgatni akarnánk, ám mégis. Arra a kérdésre, hogy miért van így, a válasz visszavezet bennünket az emberi információfeldolgozás alapvető természetéhez, és ahhoz a disszonánsnak tűnő módhoz, ahogyan agyunk elosztja figyelmünket.
Fogva tart és rabbá tesz
Mindennek az alapja a kíváncsiság, az a kérlelhetetlen érdeklődés, hogy megrögzötten vonzanak bennünket például a hiányos (vagy annak gondolt) információk. Ez a nevezetes „információs rés” elmélet, amelyet először George Loewenstein közgazdasági és pszichológiai professzor írt le az 1990-es évek elején.
A telefonálók fürkészése pedig éppen ilyen, mivel a párbeszédnek csak az egyik felét halljuk, azaz hiányzik számunkra a másik fele.
Amikor a beszélgetésnek csak az egyik oldalát hallhatjuk, olyannyira fülelni kezdünk, hogy – kísérletek szerint – minden más, osztatlan figyelmet igénylő feladatra kevésbé tudunk koncentrálni. Mintha csak elvarázsoltak volna minket.
Nem kell, hogy érdekes gondolatok hangozzanak el, elég csak egy hangosabb ember a maga értelmetlen sületlenségeivel, és máris a figyelem foglyaivá válhatunk,
és akár egy teljes autóbusz utazóközönsége elkezd feszülten hallgatózni.
Igen, ez (is) egy mélyen bennünk élő evolúciós örökségünk. Érthető persze, hogy egy veszélyesnek érzett polgártárs felkelti a környezete figyelmét, de az már kevésbé, hogy akkor is, ha nem tűnik rizikós embernek.
Mindent tudni akarunk…
Eredendően társas lények vagyunk, és mindenáron meg akarjuk tudni, ki barát és ki ellenség. Ennek pedig leghatékonyabb módja az információszerzés. Ezért aztán nemcsak pletykálunk szakadatlanul, hanem sokan akár leskelődnek vagy le is hallgatnak a cél érdekében.
Pszichológusok szerint
a totálisan érdektelen fél párbeszédek kiszámíthatatlansága tesz minket rabbá (jó esetben csak percekre),
mivel nem tudjuk, de nem is tudhatjuk pontosan, miről szól a teljes párbeszéd, és azt sem, hogy merrefelé halad. Úgy is mondhatjuk, hogy figyelmünket könnyedén […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2023/03/17/hallgatozas-kivancsisag-telefon-lehallgatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
