Azt senki sem vitathatja, hogy életünk abszurd, elég csak a mindennapi rutin körforgásainkra gondolni. Például mikor bevásárláskor betesszük összeválogatott termékeinket a kosarunkba, majd mindet kipakoljuk a kasszaszalagra, onnan újból be a táskánkba, amiből otthon ki. Ennyi őrült pakolással már felhőkarcolókat tudnánk építeni, de nem, csak az élelmiszert visszük haza, hogy legyen mit megennünk, ami aztán elfogy és kezdődhet elölről az egész.
Ugye, ha jobban belegondolunk, ez egy totális hiábavalóság, amit egyébként egy egyszerű találmány kivédhetne, például egy robotkar, ami helyettünk megteszi, vagy egy olyan kasszasín, ami önállóan tesz-vesz, miközben mi kedvenc verseinket olvasgatva lépdelünk a kassza mellett.
De persze az élet minden területén megfigyelhető ez az abszurditás, nem csak a vásárláskor. Volt, aki komolyabban el is töprengett értelmetlenségén, az egzisztencialista francia író, Albert Camus, aki egész életünket Sziszüphosz mítoszához hasonlította.
Egy ősi lázadó
A görög mitológiai hős, Korinthosz királya korának legokosabb embere volt, de ez némileg arrogánssá is tette, úgyhogy elkezdte tesztelgetni az isteneket, akik a főnökei voltak. Először megzsarolta Zeuszt, amire persze a főisten bedühödött és megparancsolta Tanatosznak, a halál istenének, hogy ölje meg. De Sziszüphosz kicselezte Tanatoszt is, és foglyul ejtette a halált, amivel óriási káoszt okozott a Földön. Nem volt több halál, de voltak
szenvedő öregek, végtelen háborúk, kiürülő alvilág, tülekedő Földlakók.
De Árész, a háború istene közbelépett, felszabadította Tanatoszt, így végül sikerült elkapni hősünket és levinni Hádészhoz. Sziszüphosz azonban egy utolsó napra felkönyörgi magát az életbe, persze nem tér vissza.

Bujkál, de ennek minden pillanatát élvezi, mert egyedüliként legyőzte a halált. Zeusz közben jókat nevet naivitásán, végül elfogatja, az alvilágba viteti és büntetésre ítélik: a hiábavaló és örök feladatra, hogy egy sziklát görgessen fel egy hegyre – ami állandóan legurul.
Ez a teljesen értelmetlen tette lesz az istenek elleni abszurd lázadás szimbóluma, amiben eredményei […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2025/01/15/abszurd-elet-sziszuphosz-albert-camus/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!