A tényleges életkorunk mellett létezik biológiai kor is, ami a sejtek és szervek kopását mutatja, vagyis a test öregedését. Ha ezt ismerjük, akkor meghatározhatjuk a betegségek kockázatait, testre szabhatjuk a kezeléseket. A biológiai kor mérésére már történtek eredményes kísérletek, tavaly például nagy port vert fel a HAM-index (Healthy Aging Metabolic) híre.
Ez 68 százalékos pontossággal meg tudja határozni a biológiai életkort, és további kutatásokkal egy vérvizsgálat kidolgozása is járható út lehet a biológiai életkor gyors és egyszerű felméréséhez. Ezt a tesztet aztán le lehetne futtatni fiatalabbakon is, például harmincéveseken, az ő korukban a molekuláris folyamatok változásai még könnyebben módosíthatók, és időben lehet változtatni az életmódon, alvási, testmozgási szokásokon, hogy lelassuljon a biológiai életkor.
A biológiai életkor attól függ, hogy funkcionál a szervezet, milyen állapotúak a sejtek és szövetek. Két ember lehet egyidős, de eltérő biológiai életkorú – ezt a számot legtöbbször DNS-metilációval mérik. Ez az a kémiai folyamat, ami megváltoztatja a gének sejtszintű megjelenését, de a módszer nem működik az agyunkban, mert az agy védelme, a vér-agy gát nem engedi, hogy a vérsejtek átjussanak az agyba. Közvetlenül az agyból nem lehet vérmintát venni, túl kockázatos.
pedig ha sikerülne megállapítani, milyen gyorsan öregszik a szürkeállomány, akkor a demenciát is lehetne előre jelezni, így a megelőzése is lehetséges lenne.
Egy korábbi kísérletsorozatból az derült ki, hogy az agy 22 éves korban van a csúcson, 27 évesen pedig indul a lassú hanyatlás – lassul a gondolkodás, gyengül a vizualizáció és a logika. 37 éves korban kezdődik a memória romlása, de az általános műveltség 60 éves korig növelhető […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/03/02/agy-biologiai-kor-mri-mesterseges-intelligencia-alzheimer-kor/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!