Ahogyan egy korábbi tanulmány megállapította azt, hogy a sportautót vásárlók egy része valóban valaminek a kompenzálása miatt választja a luxusterméket, úgy egy friss tanulmány eredményeit megvizsgálva most az is bebizonyosodott, hogy az elektromos autók vezetését sem tartják igazán férfiasnak egyesek.
A autópiacon az elmúlt években egyre nagyobb számban vannak jelen az elektromos, vagy részben elektromos meghajtású gépjárművek, amelyek amellett, hogy jóval környezettudatosabban üzemelnek, mint a belső égésű motorokkal felszerelt járgányok, egyesek számára kifejezetten státuszszimbólumnak számít egy-egy ilyen autó vezetése.
Ez a fajta rajongás azonban nem mindenkire igaz.
Egy új tanulmány szerint ugyanis
a magukat macsónak tituláló, vagy mások által annak tartott férfiak ezt nem látják így, mivel úgy vélik, hogy az elektromos autók árthatnak a férfias imázsuknak.
Michael Parent, az austini Texasi Egyetem kutatója által készített tanulmány állítja, hogy azok a férfiak, akik előnyben részesítik, hogy „igazi férfiként” viselkedjenek, nagyobb valószínűséggel nézik le az elektromos meghajtású autókat. Ehelyett a nagy teljesítményű, benzinmotoros járműveket részesítik előnyben a férfiasságuk megerősítéseként, ami azonban aggasztó lehet az éghajlatváltozás elleni harcra nézve.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2023/09/03/elektromos-auto-ferfiak-ferfiassag-macso-felelem-buszkeseg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!