Nauru, a világ legkisebb köztársasága mindössze 21 négyzetkilométeres apró korallsziget Mikronéziában, a Csendes-óceán déli felén, Ausztráliától 3300 kilométerre. Ahogy a többi idilli trópusi szigetnek, neki is minden adottsága megvolt ahhoz, hogy turistaparadicsom legyen. Korallzátony, pálmafák, föld alatti édesvizű tó, mészkőbarlangok, homokos tengerpart, kristálytiszta víz. A 13 ezres lakosságú szigetre mégis
amivel elnyerte a világ legnépszerűtlenebb utazási célpontja címet.

De másban is kitűnik:
harminc éve még Nauru büszkélkedett a világ egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-jével (50 ezer dollár),
annyira jól ment nekik, hogy az embereknek nem kellett dolgozniuk, adózniuk, ingyenes volt az oktatás és az egészségügyi ellátás. Mára azonban mindez a múlté, a sziget adósságba és szegénységbe süllyedt.
Ha mindez nem lenne elég, akkor Naururól még az is elmondható, hogy a világ legkövérebb országa,
itt él (arányaiban) a legtöbb elhízott ember, lakóinak háromnegyede erősen túlsúlyos,
fele pedig cukorbetegségben szenved. Vezető pozíciójából pedig évtizedek óta nem képes alább adni.
Bármelyik „leg” figyelemre méltó, de így együtt egyértelműen filmre kívánkozik.
Dúskáltak a guanóban, keményen, vastagon
Évszázadok óta rajta csücsültek, de csak 1906-ban vette észre egy új-zélandi kutató, hogy több méter vastag guanó takarja Nauru belsejét, és azonnal elindult a kitermelés.
Valóságos kincsnek számított (és számít ma is) a foszforban gazdag madárürülék.
Talajjavító, termésfokozó hatása ugyanis felülmúlja a hagyományosan használt istállótrágyáét, hamuét vagy hal- és csontlisztét, ezért millió tonnaszámra kezdték Ausztráliába és Angliába szállítani. Volt német, japán, aztán ausztrál fennhatóság alatt, végül 1968-ban Nauru elnyerte függetlenségét, és a világ legkisebb független köztársasága lett. Ekkor köszöntött be a Kánaán.
A hetvenes és nyolcvanas években az akkor még csak hétezres ország minden lakója
alanyi jogon gazdaggá vált, bármit megvehettek, amit a szigetre szállítottak.
Szállodák épültek, és infrastruktúra, a nagy jólétben pedig a kormány azt sem tudta, hová tegye a hirtelen rászakadt sok pénzt. Szállodaláncokat vásároltak Ausztráliában, cégekbe, alapokba fektettek be, de még saját naurui nemzeti légitársaságot is alapítottak Boeing–737-es repülőgépekkel.
Még ma is boldogan élnének, ha nem merülnek ki a lelőhelyek. Már a kilencvenes évek végén látszott, hogy a bőség nem tart örökké, 2006-ra azonban az összes guanót elhordták a szigetről, és csak a kopár meddőhányók maradtak.

Vége szakadt a tündérmesének
Naurun nincs élelem és elegendő ivóvíz a megélhetéshez, mindent importálniuk kell, eladniuk viszont – a guanón kívül – nem volt mit, ezért hamar felélték a mesés bőséget. Befektetéseik jó részén kénytelenek voltak túladni, vagy a hitelezők tették rá kezüket. A kétezres évek közepére annyira rosszra fordult a helyzet, hogy csak néhány órára volt áramszolgáltatás, a fizetések elmaradtak, bezártak az iskolák, a kórházak és a hivatalok.
Továbbra sem dolgoztak a nauruiak,
de nem azért, mert nem volt szükségük rá, hanem azért, mert nem volt mit. Még az államfőnek is kétszer meg kellett gondolnia, hogy külföldre utazzon, mert egy-egy útja a sziget többhavi költségvetésének felelt meg.
Offshore-paradicsomból az offshore pokolba
Lázasan keresték a kiutat a vezetők. Először adóparadicsommá nyilvánították a szigetet, ami működött is egy darabig. Pillanatok alatt a világ egyik legvonzóbb offshore-központjává váltak.
Főleg az orosz szervezett alvilág forgatta és mosta át itt a pénzét, becslések szerint mintegy 70 milliárd dollárt.
Bárki bankot alapíthatott, ha letett 25 ezer dollárt, másra nem voltak kíváncsiak a szigeten. Az Egyesült Államok és a G7 más tagjai azonban nem nézték jó szemmel a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!