Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Amikor ránézünk egy űrhajósra teljes felszerelésben, elsőre a filmekből ismert sci-fi hősökre asszociálunk. A valóság azonban sokkal praktikusabb és még lenyűgözőbb: az űrruha az emberi test védőburka egy olyan környezetben, ahol sem légnyomás, sem oxigén, sem védelem nincs – és ahol a test pillanatok alatt életképtelenné válna.
A szkafanderek fejlődése az elmúlt hatvan évben szorosan együtt járt az űrkutatás alakulásával. Minden korszak és misszió újabb és újabb kihívások elé állította a mérnököket, akiknek nem csupán életben kellett tartaniuk az űrhajóst, de biztosítaniuk kellett a mozgás szabadságát, a hőháztartás szabályozását és a kommunikáció lehetőségét is – mindezt egyetlen ruhadarabon belül.
Hamarosan ráadásul újra egy honfitársunkat láthatjuk ilyen szerelésben, ugyanis az Ax-4 misszióval Kapu Tibor, a Hunor Magyar Űrhajós Program kiválasztottja – az előzetesen május 29-re tervezett kilövés helyett – a jelenlegi tervek szerint június 8-án a Nemzetközi Űrállomásra repül. A magyar kutatóűrhajós csaknem harminc kísérletet fog elvégezni az ISS fedélzetén, egy mai szemlélettel modernnek mondható űrruhában, de vajon hogyan alakultak az öltözékek az elmúlt évtizedekben?
Gagarin szerelése még olyan volt, mintha valaki papucsban ment volna hegyet mászni
A hatvanas évek elején az első űrbe lépő emberek – Jurij Gagarin (1961), majd az amerikai Mercury- és Gemini-program (1959 és 1966 között) résztvevői – még olyan nyomásruhákat viseltek, amelyek leginkább repülőgép-pilóták felszerelésére hasonlítottak. Ezek főként a vészhelyzeti túlélésre szolgáltak, ha a kabin nyomása megszűnt volna, ám a hajóból kilépve semmilyen védelmet nem nyújtott volna viselőjének.
A Mercury-ruha például alumíniummal bevont nejlonból készült, és csak minimális mobilitást engedett. A szkafander egy testhezálló, kétrétegű, nyomás megtartására képes szerelés volt, amelyet a BF Goodrich Company fejlesztett ki a Navy Mark IV ruhából, amelyet az amerikai haditengerészet is használt. A NASA 1959-ben választotta ki a Mercury projektben való használatra, és a program során kisebb módosításokon esett át, elsősorban a vállakon. Ez volt az, amelyet Alan Shepard űrhajós viselt az Egyesült Államok által 1961. május 5-én indított első emberi legénységgel végrehajtott űrrepülése során. A szuborbitális repülést egy Redstone rakétával indították a Cape Canaveral 5. indítóállásáról, és körülbelül 15 perccel később Shepard az Atlanti-óceánba zuhant.
A szovjet SK-1 űrdressz is hasonló funkciókat látott el, és csak néhány órás használatra tervezték. Ezek a korai ruhák még nem voltak alkalmasak arra, hogy viselőjük elhagyja a kabint. Arra csak a következő generáció, a Voszhod-2 küldetés során bevetett Berkut volt képes, mellyel Alekszej Leonov végrehajtotta az első emberi űrsétát 1965. március 18-án. A Berkut masszív volt, de továbbra is nehéz, a ruha magában 20 kilót nyomott, és annyira felpuffadt a vákuumban, hogy Leonovnak súlyos nehézségek árán sikerült csak visszatérnie a történelmi sétáról.
Az űrsétákkal a ruhaválasztás is bonyolódott
Az igazi áttörést az Apollo-program hozta, amely során az amerikai űrhajósok már nemcsak orbitális repüléseket hajtottak végre, hanem le is szálltak a Holdra. Ez új dimenziókat nyitott az űrruhák tervezésében. Az Apollo felszerelései, különösen az A7L típus, már teljesen autonóm életfenntartó rendszert hordozott:
a hátizsákszerű egységben oxigéntartály, hűtővízkeringés, kommunikációs egység és szén-dioxid-szűrők kaptak helyet.
A ruha anyaga húsz különböző rétegből állt, köztük teflon, kapton, mylar (polietilén-tereftalátból (PET), szövéses poliészter fólia és aramid-szálak (kevlár néven vált ismertté) biztosították a hőszigetelést, a mikrometeoritok elleni védelmet és a mechanikai integritást. Erre nagy szükség is volt, hiszen a Hold felszínének extrém hőmérsékleti viszonyai – a napos oldalon akár 120 Celsius-fok, az árnyékban akár mínusz 150 Celsius-fok lehet – olyan komoly kihívást jelentettek, amelyeket csak e komplex szerkezetű űrruhákkal lehetett kezelni.
Eközben természetesen a versengő Szovjetunió is folyamatosan fejlesztette saját rendszerét. Bár űrsétáik száma kezdetben kevesebb volt, a Szojuz-programban kifejlesztett Sokol-ruha további változatai máig használatban vannak a Nemzetközi Űrállomásra tartó és onnan visszatérő űrhajósok körében. Ez a ruha nem alkalmas űrsétára, viszont a kabinban történő nyomásvesztés esetére védelmet nyújt. A ruha PVC és alumíniumrétegekből áll, viszonylag rugalmas, és a hosszú űrutazások során kényelmes viselet. A Sokol modern változata egy gumírozott polikaprolaktám (félig kristályos, hőre lágyuló műanyag) belső rétegből és egy fehér nejlonvászon külső rétegből áll. A csizma a szerelés része, nem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/05/15/magyar-urutazas-kapu-tibor-urkutatas-oltozek-evolucio-nasa/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!