Kisgyermekes szülők szájából gyakran hallhatjuk azt, hogy mekkora műsorral és küzdelemmel jár az, amikor a gyerekeket igyekeznek rávenni a fogmosásra, ami amellett, hogy fontos higiéniai elem, a jó egészség egyik alappillére is lehet.
Legalábbis a rendszeres és alapos száj és fogápolás mindenképpen, egy új tanulmány szerint ugyanis a rendszeres fogmosás és fogselyem használata csökkentheti a fej-nyaki daganatok kialakulásának kockázatát.
A szakemberek persze már korábban több alkalommal is rávilágítottak arra, az ínybetegséghez kapcsolódó baktériumok magas szintje növelheti a rák kockázatát, a szakértők azonban eddig nem tudták, hogy az emberek szájában megbúvó konkrét baktériumok hozhatók összefüggésbe a fej-nyaki daganatokkal.
A kutatás végző amerikai tudósok több mint egy tucat olyan fajt fedeztek fel, amelyek együttesen állításuk szerint 50 százalékkal is növelhetik a fej-nyaki daganatok kockázatát. Emiatt koránt sem érdemes félvállról venni a napi rutinunk ezen részét, ahogy az ajánlásokat sem szabad figyelmen kívül hagyni.
A tanulmányban a kutatók csaknem 160 ezer amerikai étrendjét, életmódját és kórtörténeti adatait elemezték. A vizsgálat során az önkénteseket arra kérték, hogy adjanak nyálmintákat, amelyeket azután megőriztek, és megvizsgálták a jelenlévő mikrobák számát és típusát. A 15 éves nyomonkövetés során 236 résztvevőnél diagnosztizáltak fej-nyaki laphámsejtes karcinómát.
A JAMA Oncology folyóiratban közzétett publikációi készítői szerint így a szájban előforduló több száz különböző baktérium közül 13 faj növeli vagy csökkenti a rák kockázatát.
És hogy mivel tehetünk a fenti rákos megbetegségek ellen a legtöbbet?
Minimum napi kétszeri fogmosással, és fogselyem használatával, illetve a fogorvos rendszeres látogatásával, legalább évente egy alkalommal.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2024/09/27/fej-nyaki-daganat-kialakulas-kockazat-fogmosas-rak/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!