<!-- Goa3 beépítés:" /><!-- Goa3 beépítés:" /><!-- Goa3 beépítés:"><!-- Goa3 beépítés:">
2020. szeptember 27., vasárnapMa Adalbert napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 362,00 Ft | USD: 311,00 Ft | CHF: 335,00 Ft
2020.09.27. Adalbert Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 362,00 Ft | USD: 311,00 Ft | CHF: 335,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Magyar labdarúgás / Zsugorodás – Malonyai Péter publicisztikája

Zsugorodás – Malonyai Péter publicisztikája

 

Rendre visszatérő kérdés, mekkora a távolság futballunk és a világelit között, ám mostanában már senki sem méri esztendőkben, mennyi idő kellene ahhoz, hogy régi fényében ragyogjon a magyar labdarúgás, ami persze nem jelenti azt, hogy eltűnt a különbség. Figyelembe véve persze, hogy fejlődhetünk mi akármennyit, a legjobbak sem helyben járással töltik az idejüket.

Hogy mi kellene az ugrásszerű fejlődéshez, nem az én dolgom megmondani, én bizony leragadtam ott, hogy edzeni kellene, többet, másként, tudományos alapon (is) mérve, hogy hol tartanak ők, és hol mi.

A legendás előd, lapunk egykori főszerkesztője, Feleki László ezt úgy fogalmazta meg, hogy utánanézett, s megtudta, az alkotmányunk nem tiltja a kemény és sok edzést, a törvényszéki hírek között sem szerepel, hogy valakit „a közbiztonságot veszélyeztető, túlhajtott edzés miatt” ítéltek el.

Mindezt ötven esztendeje vetette papírra Feleki szerkesztő úr, a dátum nem véletlen, 1970 kulcsév a magyar futballban. Természetesen Marseille, pontosabban a tény miatt, hogy kikapva Csehszlovákiától (1:4) nem lehettünk ott a mexikói labdarúgó-világbajnokságon. A kudarc 1969 decemberében lett a miénk, s jóvoltából mindenki mea culpázott, elismerte (úgy-ahogy persze) a felelősségét, jó magyar szokás szerint temettek, legszívesebben még a labdát is sírba tették volna.

Arról sok szó esett, hogy mi minden kevés nálunk a világhoz képest, ám a tettekről kevés. Kritika követett kritikát, önostorozás önostorozást, ám a teendők csak általánosságban fogalmazódtak meg. Az új esztendő elején – ez is szokás mifelénk – némi hurráoptimizmus tarkította a gyászbeszédeket, a Tatán alapozó első osztályú csapatokról az volt a vélemény, hogy még soha ilyen keményen, soha ilyen elszántsággal, felelősséggel… Mármint edzettek, készültek.

Aztán év végén kiderült, hogy semmi sem változott. Ha engem kérdeznek, az 1970–1971-es idény első felében siklott ki minden, derült ki, hogy miközben a duma árad, a cselekvés apad. Nyilván azért, mert a munka fárasztó, meg aztán nem szokta az ökör a szántást. Ezt nem én mondom, hanem mindenki, aki csak megszólal, ne legyintgessünk, azóta is akadtak olyan pillanatai a magyar futballnak, többnyire persze egy-egy méretes blama után, amikor kiderült, hogy még arra se vagyunk elegek, hogy kihozzuk a pumpát a szertárból.

Ismétlem, a duma kontra tett per első tárgyalása 1970 őszén volt. Meglepő módon a feljelentés az edzők nevéhez fűződik. A sort a Vasas kispadján ülő Machos Ferenc kezdi, aki szerint leginkább az önbizalomhiány jellemzi a futballistákat, mert Marseille után egy egész generációról (Albert Flóriánnal, Farkas Jánossal, Göröcs Jánossal, Mészöly Kálmánnal soraiban) alkotott lesújtó véleményt a közvélemény, s általa a klubok igyekeztek új nevekkel előállni. Ami nem volt a legjobb ötlet, mert – idézem – „sok a gond az új fiúkkal, mert ugyanolyan követelődzők és munkakerülők, de játéktudásban még annyit sem tudnak felvonultatni, mint elődeik”.

A Tatabánya mestere, Lakat Károly ezt megfejeli azzal, hogy még sohasem volt az NB I-ben önmagával annyira elégedett játékosgarnitúra, mint akkor, nincs harc a csapatba kerülésért, alacsonyak az igények, ám ettől függetlenül mindenki jól él. A „Tanár úr” érve plasztikus, s előrevetíti a jövőt: „Ülünk a langyos fürdőben, pancsikálunk, és nem vesszük észre, hogy – állandóan zsugorodunk. Az egyik nap fél métert, a másik nap két centit, de mindennap valamennyit!”

Ez a zsugorodás találó kép, leírható vele, ami a későbbiekben történt. Moór Ede véleményét olvasva pedig arra is rájöttem, miért dolgozhatott a válogatott mellett a központi követelményekre esküvő Kutas István idején: „Egyetlen porcikám se igényel diktátort, de úgy érzem, a mi sportágunkban keményebb kezű vezetésre lenne szükség. Vegyen magának valaki bátorságot és mondja ki, hogy ennyi és ennyi órát, így és így kell edzeni. Aki valamiért nem csinálja, hagyja abba, álljon félre. Rostáljuk meg az edzőgárdát, aki nem tud lépést tartani a nemzetközi követelményekkel, hulljon el, de aki megmarad és kész minden áldozatra, azt védjük meg!”

Utólag úgy látom, hogy például a sokat szapult követelményrendszer nem tett rosszat a magyar futballnak, s még többet használt volna, ha valóban érvényre jut. Mert azért ne feledjük, hogy a kidolgozásában olyan szakemberek vettek részt, mint Illovszky Rudolf, Keszthelyi Mihály, Lakat Károly, Mészáros József, Mezey György, ugyanis ők (is) jegyzik a témában kiadott hivatalos dokumentumot.

Persze követelhettek akármit, ha a játékosok nem voltak partnerek. Bene Ferenc szerint „a magyar labdarúgók eleget és korszerűen edzenek”, meg aztán „mi játékban, ötletben és szellemességben kiegyenlítjük minden egyéb hátrányunkat”. A kispesti zseni, Kocsis Lajos úgy véli, „semmivel sem edzünk lazábban, mint bárhol a világon”, Müller Sándor (Vasas) viszont őszinte: „Miért kellene nálunk annyit hajtani? Nálunk kevesebb is elég.” Három olyan futballistától idéztem, amilyenből eggyel is kiegyeznék mostanság, de ez legyen az én bajom. És akkor koronaként jöjjön Albert véleménye egy Hoffer Józseffel közösen írt kiadványból idézem: „Balczó Bandinak (…) töretlen küzdőképességét, harci szellemét, lankadatlan szorgalmát, teljes odaadását ma már a futballsport követelményeként említeném”.

A kör bezárult.

Hoffer egyébként aktuálisan szövetségi kapitány volt, első meccse után, 1970 áprilisában Belgrádban (2–2) heten (!) mondhatták magukat egyszeres válogatottnak, hogy aztán utolsó mérkőzésére (1971. május, Szófia: Bulgária 0–3) kettő maradjon belőlük. A Népsport véleménye szerint előbb fiatalított, majd „visszaöregített”, kérdés, hogy „mennyi volt ebből a kísérlet, s mennyi a kapkodás? Mennyi volt ebben a következetesség, s mennyi a kluboknak tett engedmény?”. Ahogy távolodtunk Marseille-től, úgy halványult a felelősség és a több munka vállalásának szándéka, miközben – írja a lap – túl voltunk minden idők legszínvonalasabb világbajnokságán (nekem mindmáig az), 1970 nyarán többek között kiderült, hogy – a kor kedvenc közhelyét idézve – az igazi klasszis cipeli a zongorát is. Mert elbírja – teszem hozzá, és azt is, hogy azért, mert agyonhasznált fordulat, nem feltétlenül hiányzik belőle az igazság.

Már csak azért sem, mert – akár hiszik, akár nem – akkoriban is voltak mérések, nem minden tanulság nélkül. A Ferencváros Liverpool elleni EVK-mérkőzésén (1–1) Emlyn Hughes 6855, Albert 2405 métert futott, a Bp. Honvéd–Manchester City KEK-meccsen (0:1) Colin Bellnél 5430, Kocsis Lajosnál 1515 méter ez az adat. A magyar mezőnyből Vidáts Csaba (Vasas) emelkedett ki, a Bp. Honvéd ellen (1:0) 4470 méterig jutott. A számok valóban nem futballoznak, ám van bennük bizonyító erő.

Az esztendő (1970) arról is nevezetes, hogy a Központi Sportiskola (KSI) először bocsátotta útjára neveltjeit. Öt fiú került NB I-es csapathoz, Borik László az MTK-hoz, Loósz Alfréd a Pécsi Dózsához, Kovács Botond és Márton (a keresztnevének nincs nyoma) a Fradihoz, Zsédenyi István a Tatabányához. Borik vitte a legtöbbre (tíz NB I-es meccs), igaz, ehhez kellett a „kilencek lázadása”, a Hungária körúti játékossztrájk 1971 nyarán. Zsédenyinek egy meccse volt az élvonalban – és ennyi.

Az edzők elmondták, nem tudnak mit kezdeni a laboratóriumi körülmények között felnevelt gyerekekkel, mert hiányzik náluk, hogy maguk előtt lássák a nagyokat, egy levegőt szívjanak velük az öltözőben, a klubházban. Csak mellékesen mondom, hogy akkor a KSI volt az „akadémia”, jellemzően öt névre emlékszem az összes ott végzett közül, s persze az se véletlen, hogy ma már nincs futball a KSI-ben, sőt a hivatalos honlap a labdarúgást nem is említi az alapító szakosztályok között.

Így álltunk tehát fél évszázada, s tényleg – álltunk. Hogy mi a máig ható tanulság, hadd ne én mondjam meg.

Annyit elárulok, hogy elég hozzá a józan ész.

Forrás:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/zsugorodas-malonyai-peter-publicisztikaja-2779669

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Lehet, hogy érdekel...

Nagyon kikapott az MTK, Nyert a Diósgyőr ellen a ZTE

A ZTE otthon 3-1-re legyőzte a DVTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában, ezzel …