A Puskás Akadémia győri vereségét követően a Ferencváros azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha nyer, az élre áll a tabellán. Ennek megfelelően élénken kezdett a fővárosi csapat, többet birtokolta a labdát, és kisebb helyzeteket ki is alakított.
A ZTE az első negyedórában a védekezésre figyelt, támadások szervezésére nem maradt ereje, később viszont kijött a szorításból, és többször eljutott az FTC 16-osáig.
A zalaiak szervezetten futballoztak, a párharcoknál kellően határozottak voltak, így a Ferencváros előtt sem igazán adódott komoly gólszerzési lehetőség. A félidő vége felé egyre bátrabbak lettek a hazaiak, kiegyenlítődött a mérkőzés.
A támadóharmadban mindkét csapat játékában sok volt a pontatlanság, ezért nem forogtak veszélyben a kapuk.
A szünet után lüktető volt a játék, mindkét oldalon futottak támadások, de igazán veszélyes helyzet sokáig továbbra sem alakult ki.
Az FTC rögzített helyzetből szerzett vezetést a hajrá elején: Abu Fani ívelt szabadrúgásból a kapu elé, és Szalai az ötösön felugorva csúsztatta a labdát a hazai kapuba.
Pár perccel később Ramírez ugratta ki remekül Saldanhát, aki a kapuba passzolt. Ezzel eldőlt a mérkőzés. Az FTC összességében többet birtokolta a labdát, aktívabb volt, és többet tett a gólszerzésért, írja az MTI.
Labdarúgás
OTP Bank Liga
27. forduló
- Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC 0–2
Korábban:
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!