Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A magyar színeket képviselő – orosz származású – Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei a szezonban rövidprogramjára kapott legjobb pontszámával 4. végzett a műkorcsolyázók szabadprogramjában a milánói–cortinai téli olimpián, és várja az érmekről, helyezésekről döntő kűrt, amit hétfőn 20 órától rendeznek ugyancsak a Forum di Milanóban. Az élen német Minerva Fabienne Hase és Nikita Volodin áll 80,01 pontjával.
Pavlova és Sviatchenko egy hónappal ezelőtt a sheffieldi Európa-bajnokságon bronzérmes volt, tehát jó formában várta az olimpiát. Miheztartás végett említsük meg, hogy magyar műkorcsolyázó ezt megelőzően legutóbb 22 éve szerzett Eb-érmet (Sebestyén Júlia Budapesten léphetett dobogóra), míg párosban 1957 óta vártunk hasonlóan nagy dobásra, akkor a remek Nagy testvérek, Marianne és László lettek ezüstérmesek Bécsben. A testvérpárosról olimpiai vonatkozásban annyit illik megemlíteni, hogy három ötkarikás játékokon indultak, 1948-ban még a 7. helyen végeztek ugyan, de utána
1952-ben Oslóban, majd 1956-ban Cortina D’Ampezzóban is a harmadik helyen végeztek!
Nem mellékesen háromszoros vb-bronzérmesek, és hétszeres Eb-érmesek voltak, utóbbiból kettő ráadásul arany volt (1950, Oslo; 1955, Budapest).
De vissza a mába, és vissza Pavlovához és Sviatchenkóhoz. Előbbi a 2021–2022-es szezonban még Nagy Balázzsal ment párost, 2022-től Sviatchenkóval. Utóbbi felállásban a páros háromszoros magyar bajnok és Négy Nemzet bajnok, de különböző fajsúlyú és rangú nemzetközi versenyeken is sikeresek, több mint tíz érmük van, Németországból és Kínából arany. Ennél sokkal mértékadóbb azonban szakmai szempontból a 2024-es vb-n elért negyedik helyük, amit Grand Prix döntőben is hoztak már.
A rövid programban azzal a számmal és zenével (Michael Jacksonttól az Earth Song) érkeztek, amellyel Sheffieldben mentek, és akkor ott a gyakorlatra kapott eddigi legmagasabb pontszámot gyűjtötték be, ami már ott is a harmadik helyre volt elég.
A 19 párost felvonultató olimpiai mezőnyben a magyarok a 12. helyre voltak besorolva, és a 16 közé kellett jutniuk a folytatáshoz.
Tekintve, hogy az erőviszonyok alapján a 4–6. hely számukra a realitás – nagy bravúrral érem, ha rontanak az eléjük-melléjük sorolt riválisok, ők meg hozzák az extrát –, esetükben a vasárnapi feladat azért a kötelező magasság megugrását jelentette csupán.
Tíz méter erre, kétszáz méter arra
Útban a Szent Júlia Arénától a Forum di Milanóba az első magyar sportturistákba botlottunk itt a téli olimpián, három középkorú férfiba, elsősorban a jégkorongsport szerelmeseibe. Éppen előbbi létesítménynél szentségeltek a külön busz megállójában – mondjuk elsőre voltunk ezzel így páran –, és mindenekelőtt azután érdeklődtek: mi a véleményünk a szervezésről? Mert ők rendelkeznek némi világversenyes tapasztalattal (futball vb és Eb, nyári olimpia, A csoportos hoki vb), de itt valahogy esetlegesnek érzik azt, amit eddig kaptak. „Mihez képest?”, kérdeztünk vissza csípőből, mert valóban akadnak ugyan hiányosságok, de közben meg végtelenül kedves mindenki, és tekintve, hogy Olaszországban vagyunk, nálunk azért minden bőven a perfetto kategória. Ebben maradtunk, egészen a külön busz Rogoredo metró- és vasútmegállóban létesített végállomásig, ahol megtermett biztonsági ember nem engedte, hogy honfitársainkkal az általunk már kiismert, de a jelzésekkel nagy dobra egyáltalán nem vert, inkább cselesen elhallgatott rövidebb úton jussunk el a metróig.
„Akik a hokimeccsről jöttek, azok arra tartsanak”, kaptuk az útbaigazítást, és az sem segített, hogy méterekkel próbáltunk takaródzni: „de erre tíz méter, arra meg vagy kétszáz”. Csak kedves mosolyt kaptunk válaszul, és további ellenkezést nem tűrő, karral történt iránymutatást.
„Na például erről beszélek”, mondta az egyik magyar sportbarát kedvetlenül. Jó, de tegnap esett az eső, ma meg szépen sütött a nap, azért ez is valami. Lehetne rosszabb.
Egy óra múlva már a Forum di Milano felé közelítettünk, és éppen zebrán keltünk volna át, ahová a felüljáróról érkeztek személyautók két sávban és nagy ívben kanyarodva, elég nagy sebességgel. Pont két rendőr is átkeléshez készülődött, szaporáztunk két lépést, hogy felzárkózzunk melléjük, abból baj nem lehet. Az első autó rögtön nagyot fékezett a zebránál a hozzánk közelebb lévő sávban, meg is indultunk bátran, de a holtérből előkerült a másik sávban is egy, és nem úgy nézett ki, mint ami nagyon meg akar állni. Sőt, a nagy ívnek köszönhetően vagy negyvennel elhúzott. Valóban takarásban voltunk, de a mellette már álló autóról talán sejthette volna, hogy itt azért valami készül. Más nem, gyalogosok átkeléshez. Csak nem kereket akar cserélni a kolléga vagy büntetőfékezett.
Néztünk magunk mellé kikerekedett szemüveglencsével a rendőrökre: „no problema?”, amire olaszos válasz érkezett: „no, normale”.
Akkor haladjunk a csarnokhoz, ahol az első csoport 19.45 órás kezdésre hirdetett felkonferálásánál olyan szinten kongtak az eddig mindig fullosra tömött lelátók, hogy azt talán Budapesten is hallani lehetett. Jó, ott talán nem, de a Dóm téren egészen biztosan. Sokat elmond, hogy a sajtósorokban is hasonló állapotok uralkodtak, ami nem feltétlen baj. Kellő tisztelettel kinek hiányzik, hogy egy későn érkező, másokat munkájukban megzavaró elem a pályára való kilátást is kitakarja szusis szatyorjával, amiből aztán hosszú perceken át jó ízűen falatozott, hogy azt később lefojtsa egy méretes gyümölcssalátával.
Jó, az érmek sorsa nem ma dőlt el a műkorcsolya párosoknál, csak holnap, de mégis a sportág talán leglátványosabb száma: ketten dolgoznak a jégen, és itt aztán vannak reptetések, szinkronban történt ugrások, egykezes kiemelések forgással megspékelve. Ami késett persze az nem múlt…
A 38 fős mezőnyben 11 olyan indulót találtunk, akik Oroszországban születtek, egyebek között a mieinken kívül a volt magyar, most lengyel válogatott Ioulia Chtchetininát (a pekingi olimpiára kvalifikált, de ott párja betegsége miatt rajtvonalon ragadt Scsetyinyina Juliját), plusz még néhány másodgenerációs korcsolyázót, akinek már szülei révén is megvolt a kötődése a sportággal. Egy ilyen valójában „orosz”, itt most örmény páros érkezett először – mindkét tagja Szocsiban született –, a széksorok lassan teltek, akik lemaradtak, igazán sajnálhatták, hogy nem látták őket. A sort latinos ritmusra kínai páros folytatta, amelynek női tagja az első ugrásnál elesett. Időközben megteltek a lelátók, a második trió elsőjeként érkezett francia Kovalev házaspár, Pavel és Camille már semmit nem érezhetett a bő fél órával azelőtti visszafogottabb érdeklődésből. A páros férfitagja az egyik ugrásnál abban a sarokban bicsaklott meg a jégre érkezésnél, ahol a kínai elesett, ott valami turpisságnak kell lennie… Az első komolyabb nézőtéri biztatást a kezdés előtt az amerikai Emily Chan, Spencer Akira Howe páros kapta, majd programjuk után viharos tapsot is bezsebelhettek.
Az Annika Hocke, Robert Kunkel páros látványos és az eddigi produkciókban nem látott megoldása először hökkentette meg hangosan a nézőket, majd váltott ki tapsot: a duó férfi tagja úgy pörgött körben női partnerével, hogy egyik bokáját és csuklóját fogta, és körözés közben föl–le is mozgatta. A magyarok után az olasz, majd az amerikai és a kanadai párost mutatták be – utóbbi a két éve vb-aranyérmes kanadai Deanna Sttelato-Dudek és Maxime Deschamps volt – az utolsó előtti etaphoz érve, a mieink nem nyerték meg a „tapsversenyt”, de ugye nem is ezért jöttek.
A bemelegítésnél egyedül Pavlova Marián maradt rajta a felső a női műkorisok közül, az pedig szintén egyedi volt, hogy csak a magyarok nem alakultak meg ezekben a percekben. Akkor álltak végre össze, amikor a többiek éppen elhagyták már a jeget, ők pedig felkészültek a kezdésre.
A magyar páros ígéretesen indult, jól hozták az elemeket, mindjárt tapsot is kaptak kétszer. Tegyük hozzá, a Forum di Milano hangosítása olykor azért hagy kívánnivalót maga után, de Jackson egészen parádésan szólt. A zene a végén beleerősödött, és erősödött vele együtt Maria és Alexei is, akik 73,32 ponttal, a szezon legjobbjával zártak, ami abban a pillanatban a második helyre volt elég számukra.
Őket egy jóval gyengébb gyakorlattal bíró olasz páros, Rebecca Ghilardi és Filippo Ambrosini követte egy Volare feldolgozással az Il Volótól. Ja kérem, így könnyű… Előzni viszont nem tudták a magyarokat. Ők nem, de ugye még maradtak hatan.
Érkezett a csapatversenyben aranyérmes amerikai Ellie Kam és Danny O’Shea a Hallelujahra, de ők is csupán betagozódtak a mezőnybe a magyarok mögé. Miként a Carmina Burana zenéjére futott kanadai Deanna Stellato-Dudek és Maxime Deschamps, akiknél előbbi az egyik elem után a pálya oldalában kötött ki.
Az utolsó négyesre maradtak a nagy favoritok. Például az idei Eb-n győztes georgiaiak (valójában szintén oroszok), Anasztaszija Metelkina és Luka Berulava. A Milos Karadaglic által feldogozott Boleróra futottak, hibátlan szettben, nem hibátlan előadást: Metelkinának az egyik dobás után keresnie kellett az egyensúlyát. Legjobb, a magyarokénál magasabb pontszámuktól el is maradtak, de a most kapott (75,46 p) is elég volt az előzéshez. A következő, 2023-ban Eb-aranyérmes, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!