Vereséggel nyitottak hokisaink a vb-n, megilletődött kezdés után hiába találtunk magunkra

user1 3 nappal ezelőtt Sport Hozzászólok 2 Megtekintés Index

Az erőviszonyok ismeretében a magyarok az esélytelenek nyugalmával várhatták első fellépésüket a világbajnokságon, tekintve, hogy tétmérkőzésen még sosem sikerült legyőzniük a németeket, akikkel 21-szer találkoztak, az egyetlen magyar győzelem pedig barátságos mérkőzésen született, még 1940-ben, de ez legalább Németországban, Garmisch-Partenkirchenben. Közös a két csapat közelmúltjában, hogy a magyarokat újkori történetük összes vb-szereplése során összesodorta az élet a németekkel.

Bernben (2009) az alsóházi, kiesésről döntő csoportkörben 2–1-re, majd az időközben megváltozott lebonyolításnak köszönhetően a csoportkörben előbb Szentpéterváron (2016) 4–2-re, míg Tamperében (2023) 7–2-re maradtunk alul.

Ami ezeken a tornákon a magyar vb-rajtokat illeti, pontot ugyan egyik alkalommal sem szereztünk, a bőrünket azért nem adtuk olcsón: a Zürich elővárosának tekinthető Klotenben például Szlovákiát dolgoztattuk meg (4–3 lett oda) kezdésnek. Hét évvel később ugyancsak északi szomszédainkkal nyitottunk, és ilyen szoros végeredményt nem sikerült ugyan elérnünk (akkor 4–1 lett oda), végig álltuk a sarat, és 57:43-ig még „csak” közte kettő volt a különbség (3–1). Legutóbb mostani házigazdánkkal, a dánokkal meccselhettünk, akik kétgólos előnyhöz jutottak, mire a most sérülés miatt a felkészülés első meccsén kidőlt Sofron István találatával a 47. percben szépítettünk, és hátrányunk egygólosra csökkent. Utána óriási helyzetünk volt az egyenlítéshez is, gólt azonban az ellenfél ütött az 52. percben, az eredmény a későbbiekben már nem változott, 3–1-re nyert Dánia.

A felkészülési időszakban öt, hozzánk hasonlóan ugyancsak A csoportos riválissal hét különböző helyszínen összesen nyolc meccset játszottak a magyarok, öt győzelem és három vereség került be a sportági történelemkönyvekbe. A németek tavasszal a közvetlen felkészülést szolgáló időszakban hét meccsen léptek jégre, az osztrákokat mindkétszer legyőzték – őket mi is –, a szlovákokkal egy győzelem/egy vereség lett a mutató, a vb-címvédő csehektől úgy kaptak ki kétszer, hogy gólt sem lőttek (elsőre 7–0-s megsemmisítő vereséget mértek rájuk, két nappal később 1–0 lett a vége), zárásként pedig múlt vasárnap az amerikaiaktól kaptak ki 5–2-re.

Kezdésnek magyar kiállítások és német gólok

A rutinos Galló Vilmost viszont nem nevezték a meccsre a magyarok, akiknél a kapuban ezúttal Bálizs Bence kezdett, aki két éve a mieink legjobb teljesítményét nyújtotta Tamperében, és tavaly Bolzanóban is hatékonyan segítette a feljutást. Szükség is volt a stabil teljesítményre a magyar kapuban, már az 50. percben játékba kellett avatkoznia, ráadásul magyar kiállítást is hozott a német akció. Bálizs azonban magabiztos maradt, a lecsorgóknál pedig a védelem segítette ki, vagy éppen a kapuvas. A 7. percben újabb német emberelőny jött, a rivális gyorsan felállt, és játszotta a korongot, de a magyar védelem az újabb két percet is letudta kapott gól nélkül. A 11. percben viszont már nem volt pardon: úgy támadtunk le az ellenfél térfelén, hogy középen lyukas maradt a védelem, ezt kihasználva két német vitte a korongot Bálizsra, aki Dominik Kahun lövésével szemben már tehetetlen volt.

Sok és hangos német foglalt helyet a lelátón, ünnepeltek is, a magyarok viszont versenyképesek voltak a nézőtéren, és a jégen lévő honfitársak sem vallottak szégyent. Bár támadást vezetni nem volt időnk és erőnk, a rivális hatékonyan szerezte vissza a korongot, mielőtt azzal bármi veszélyt jelentettünk volna.

A 17. percben a németek megduplázták az előnyüket. A magyar kapu mögött indult a letámadásuk, nem tudtunk felszabadítani, majd korongot vesztettünk, Lukas Reichel lövéshez jutott, de inkább a tökéletes kiszolgálást választotta, Joshua Samanski pedig éles szögből, középről a kapu rövid felsőjébe emelt. Bálizs nem tudott átérni a lövésre (2–0). A mieinknek két lövése volt az ellenfél kapujára, a németeknek 11.

Kiegyenesedtek a magyarok, de a vége akkor is ugyanaz lett

A második harmad elején másfél perc alatt több zavart jelentettünk az ellenfél kapujára, mint az első harmadban összesen, és erőnkből megmaradt a következő percekre is. Egyértelműen mi kezdeményeztünk, a németek kontrákat vezettek. A 26. percben Terbócs István a német kapu mögött gáncsolt egy letámadásnál két percért cserébe, majd a 27. percben parázs német tűzijáték után ismét a magyar kapuba került a korong Yasin Ehliz révén. A magyar stáb azonban challenge-et kért – megkockáztatva egy újabb kiállítást –, majd bő két perc után visszavonták a gólt. Újabb fél perc telt el, amíg az eredményjelzőn is lekövették a változást… Utána a németek is megkapták az első kiállítást, a négy a négy ellen játékot követően a magyarok fél percig még emberelőnyhöz jutottak. Sokra viszont a korongjáratáson kívül nem mentek vele, de legalább visszanyertük a lendületünket és az önbizalmunkat: akár öt az öt ellen is felálltunk a rivális harmadában. A 35. percben azonban újabb német gól jött. Akkor Vincze Péter bonyolódott bele a játékba, aminek német ziccer és ismét pazar kiszolgálás lett a vége, Maximilian Kastner önzetlen passzát Lukas Kalble váltotta gólra, miután a nem túl jó lövése átcsorgott Bálizson. Teljes emberelőnyhöz jutottak a magyarok, de érdemi lövést csak egyet, azt is a legvégén tudtunk kapura küldeni, majd a 40. percben rosszul cseréltünk, a három a kettő elleni akciót pedig góllal büntette Frederik Tiffels (4–0). Ebben a harmadban magyar részről bőven több volt – 12 kapura lövésünkre volt 8 az ellenféltől –, de az eredményt tekintve meg ugyanaz.