Még szerdán legutóbbi hét tétmérkőzéséből a hatodikat vesztettel el a Liverpool: Arne Slot csapata erősen tartalékos felállásban tükörsimán kiesett a Ligakupából hazai pályán a Crystal Palace ellen (0–3). Az újabb pofon után még az átlagosnál is nagyobb tétje volt a szombat esti, Aston Villa elleni bajnokinak. Ezúttal kimaradt a kezdőből Kerkez Milos, helyén Andrew Robertson kezdett, ott volt viszont Szoboszlai Dominik a nyolcas pozíciójában, a középcsatár Hugo Ekitiké mögött.
Továbbá ez volt az első alkalom, hogy három magyar játékos volt a Liverpool meccsnapi keretében, mivel Pécsi Ármin is leülhetett a kispadra. A találkozó első lövését a sérülésből visszatérő Gravenberch jegyezte a 3. percben, de a holland távolról bőven léc fölé lőtt. Néhány perccel később viszont örülhetett a Liverpool, hogy nem került hátrányba: remek támadást vezetett a Villa, Rogers a tizenhatoson belülről, balról, jobbal tekert, lövése a kapufán csattant. Az első negyed óra végén Szoboszlai előtt volt ott a lehetőség, tolt egyet a labdán majd jó 20 méterről lőtt, centimétereket tévedett csak.
Már az Aston Villa térfelén letámadással próbált labdát szerezni a hazai csapat, de ebben jócskán volt veszély is. Egy remek labdakihozatal után Matty Cash iramodott meg a jobb szélen, kiszorított helyzetből nagy erővel lőtt, megpattant van Dijk combján, de Mamardashvili bravúrral a felső lécre tolta a labdát. Kicsivel később a másik oldalon Szoboszlai volt szemfüles, elcsente a labdát Pau Torrestől, ziccerben viszont laposan gyengén lőtt. A 31. percben Guessand késett el egy kicsit, felrúgta Gakpót közvetlenül a tizenhatos vonala előtt, szabadrúgás veszélyes helyről. A pontrúgást Szoboszlai suhintotta rá, volt is benne erő, de pont oda ment, ahol Martínez állt, így hárított az argentin kapus.

A 40. percben távoli szabadrúgáshoz jutott az Aston Villa, legurították a labdát Cash elé, laposan lőtt az angol válogatott védő, de ezúttal jócskán célt tévesztett. Mamardashvilinek csak annyi volt a dolga, hogy alapvonalon túlra kísérje a labdát. Két perccel később gólt kiáltott az Anfield: Szoboszlai remek beívelését Ekitike bólintotta a bal alsó sarokba, de bőven lesen helyezkedett a francia támadó, így a találatot gyorsan érvénytelenítették. Nem úgy, mint Szalah gólját pillanatokkal később, az egyiptomi támadó ajándékba kapott egy borzalmasan elrontott passzt Martíneztől, és az üres kapuba belsőzött (1–0).
Ez volt Szalah 250. gólja Liverpool-mezben.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!