Néhány nap pihenő a sűrű versenynaptárban
Valter elmondta, hogy a Liege–Bastogne–Liege után eredetileg Hollandiából egyenesen Frankfurtba utazott volna, ahol versenyen vett volna részt, majd onnan utazott volna vissza Andorrába. A frankfurti verseny azonban a Vismának elmaradt, így lehetősége nyílt négy napot Magyarországon tölteni.
„Most négy nap pihenőm van”, magyarázta az olimpiai negyedik helyezett kerékpáros, aki hozzátette, hogy bár Andorrában is pihenhetett volna, itthon szabadabban mozoghat. „Magyarországon jobb, amikor van időd járni a várost, és nem kell figyelni, hogy le kell feküdni aludni, hanem akkor érek haza, amikor akarok. Ez nekem nagyon ritka.”
A kerékpáros elárulta, hogy tudatosan vállalta be ezt a rövid hazautazást, még ha fizikailag nem is tud teljesen feltöltődni. „Nem baj, ha elfáradok, és nem töltődök úgy fel, mert a következő verseny csak egy hónap múlva esedékes. Majd megyek haza Andorrába, ott kipihenem a testi dolgokat. A mostani hazautazás lelkileg feltölt.”
Valter nagykövetként részt vett május 1-jén a Balatonfondón is, és nemcsak az expótéren sürgött-forgott a rajongók között, hanem bringára is pattant, és egy rövid ideig a mezőnnyel együtt tekert.
Elégedetlen, de nem csalódott
Amikor az idei szezonjáról kérdeztük, Valter őszintén beszélt arról, hogy még nem érte el azokat az eredményeket, amelyeket remélt. „Elégedett nem vagyok semmiképp… Már ami az eredményeket illeti, de nem vagyok csalódott sem.”
Elmagyarázta, hogy az év elején rendkívül jól sikerült a felkészülés, és nagy optimizmussal vágott neki a versenyeknek. „Brutál jól ment a felkészülés, és nagyon jól alakult minden. Azt a fajta energiát, ami bennem volt az edzőtáborokban, azt az optimizmust akartam átadni, hogy hú de jó lesz.”
A versenyző most egy hosszú mentális folyamaton megy keresztül, ami sok energiát emészt fel. „Annyi mindenen dolgozom, hogy sok energiát el is vesz ez, ráadásul annyi dologra jövök rá közben, annyi tudat alatti dolgot próbálok megfejteni, hogy még mindezek mellett is ment a stabil versenyzés és a jó szint, a magabiztos szint. Egy-két tényleg olyan eredmény hiányzik, egy-egy jó top tíz, egy-egy jó szökés.”
Fizikailag fejlődik, mentálisan formálódik
Valter kiemelte, hogy bár az eredményekben nem feltétlenül látszik, fizikailag rengeteget fejlődött. „Sok rekordomat megdöntöttem, sok pályán fejlődtem, csak ez nem látszik a versenyeken. Ez, ami így van bennem, egy ilyen egészséges frusztráció.”
A Visma versenyzője őszintén elmondta, hogy az eredményorientáltságtól az érzelemközpontúság felé fordult. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/bringa/2025/05/03/valter-attila-visma-balatonfondo-grinta-tour-de-hongrie/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!