Harmadik alkalommal is elvehetik Isztambultól a Bajnokok Ligája döntőjének rendezési jogát, miután 2020-ban és 2021-ben is a város lett volna a rendező, de végül a koronavírus-világjárvány miatt Portugáliában játszották a két döntőt.
A Daily Mail arról számolt be, hogy az UEFA elkezdte a tárgyalásokat Lisszabonnal, hogy amennyiben a helyzet megkívánja, a portugál fővárosba helyezzék át a finálét.
A Bajnokok Ligája idei döntőjét június 10-én rendezik, így az elnökválasztás és a mérkőzés között szűk két hét telne el, ettől függetlenül reális esélyként tekintenek a zavargásokra.
A hírek szerint az UEFA a lehető legkésőbb hozna végső döntést az ügyben, mivel nem akarja harmadszorra is elvenni a döntő rendezési jogát Isztambultól, de amennyiben a helyzet megköveteli, kész áthelyezni a finálét Portugáliába. Ezzel együtt reménykednek benne, hátha nem kell változtatni semmin, és minden a tervek szerint alakulhat, biztonságos körülmények között.
A 2023-as finálénak eredetileg München adott volna otthont, de a szövetség végül Isztambulnak ítélte, kárpótlásul a korábbiak miatt. Érdekesség, hogy amennyiben […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2023/05/12/futball-uefa-bajnokok-ligaja-donto-isztambul-rendezes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!