A fejlesztés elkötelezett támogatójaként a Toyota kommunikációs partnere számolt be közleményében a japán cég mérnökei által elért eredményekről. Hozzátették: az így összegyűjtött tudás remekül hasznosítható lesz az autóiparban és az élet más területein. Kiemelték:
A CUE-robot fejlesztésén még 2017-ben kezdtek el dolgozni, majd sok kudarcon és buktatón keresztül 2018-ra jutottak el odáig, hogy bemutathatták első működő robotjukat, amely tíz dobásból kilencszer nem hibázott. Ez az arány nem kerülte el a cég vezetőinek a figyelmét sem, ezért a hobbiprogramból a gyár által támogatott fejlesztés lett.

Mindössze fél évvel később létrejött CUE2, amely már saját erejéből képes volt megállni, illetve erősebb villanymotorjai révén messzebbről volt képes kosárra dobni. 2019-ben kész volt CUE3 is, amely képes volt átvenni a neki odanyújtott labdát, majd a büntetőpont és a felezővonal között bárhonnan sikerrel dobott kosárra. A masina ekkor keltette fel először a Guinness-rekord embereinek figyelmét, majd jött az első rekord.
CUE3 büntetőket dobott, nem hibázott el egyet sem, így végül 2020 egymást követő sikeres szabaddobásnál állt meg a számláló.
S ekkor is csak azért, mert a több mint hat és fél órája tartó rekordkísérletet leállították – azaz CUE nagyjából 11 másodpercenként dobott sikerrel.
A fejlesztőcsapat ekkor lépett kapcsolatba a gyáróriás által támogatott Alvark Tokyo nevű kosárlabdacsapattal, és 2019-ben náluk mutatta be CUE […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!