A nyarat már a spanyol élvonalban szereplő Real Sociedad labdarúgójaként zárta a Gödöllői SK és az MTK Budapest korábbi futballistája, Papp Ferenc. A 2012-es születésű játékos családja optimistán tekint a kihívásra.
„Ötször olvastam el az éjszaka jött üzenetet, amiben kérték, hogy vigyük el az első Real-edzésre. Izgultunk, lehet jobban is, mint Ferkó” – mesélte az Indexnek Papp Ferenc, a nyár óta már a Real Sociedad kötelékében pallérozódó ifjabb Papp Ferenc édesapja. Az idehaza a Szada, a Gödöllő és az MTK színeiben futballozó, 2012-es születésű játékos tavaly óta él Spanyolországban. Édesanyja ott vállalkozik, a család egy ideig ingázott a két ország között, majd másfél éve úgy döntött, gyermekeiket is oda járatják majd iskolába. Így jöhetett egyáltalán szóba, hogy mindössze tizenhárom esztendősen a kétszeres spanyol bajnokhoz szerződjön.
Mikor a család ténylegesen Spanyolországba költözött, egy helyi kiscsapat, az új lakhelyüktől mintegy 20 kilométerre működő CD Maspalomas biztosított edzéslehetőséget Pappnak, akit később az Európai Labdarúgó-szövetség jóváhagyásával át is igazolt. A Maspalomas egyike a Sociedad helyi partnerklubjainak, így előbbiből kitűnve kézenfekvő út vezetett a baszkföldi sztárgárdához.
„Több mérkőzését, edzését megnézték, majd felvették velünk a kapcsolatot. Az első beszélgetések óta ugyanazt a nyugodt, kiegyensúlyozott általam profinak vélt hozzáállást tanúsítja a klub mind Ferkó, mind a családom irányába. Biztonságot érzünk, és ez nagyon fontos, jó érzés” – mondta a büszke édesapa.
Noha a baszkok rendkívül lokálpatrióták és tradíciókedvelők – nem véletlen, hogy a Sociedad sokáig […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!