Tündérmese Floridából. Fülöp-szigeteki tini az idei Miami Open női tenisztornájának legnagyobb szenzációja, avagy a szabadkártya szárnyakat ad(hat). Mallorca, Madrid, Miami…
A Miami Open előtt kevesen hallották, ismerték Alexandra Eala nevét. Először talán akkor kapták fel a fejüket a szurkolók, amikor meglátták, hogy az idén újra ő is szabadkártyát kap a Miami Open 96-os főtáblájára. Ez 2022-ben is megtörtént, amikor még csak 16 éves volt. Azóta összesen hatszor indulhatott a főtábláról WTA 1000-es versenyen, de háromszor a selejtezőbe is adtak neki wild cardot. Madridban és Miamiban kapott a legtöbbször lehetőséget, először 2021-ben, amikor még 731. helyen állt a ranglistán.
Apró érdekesség, hogy 2022-ben Bondár Annával játszott a Madrid Open-selejtező első fordulójában, és teniszezőnk 6:0, 6:0-ra győzte le – három évvel később már Alexandra Eala lesz előrébb a ranglistán, hétfőtől minimum a 75. helyen áll. Jegyezzük meg azt is, hogy 2020-ban, 14 évesen 6:1, 6:2-re verte a két évvel idősebb Tóth Amarissát Traralgonban, az ITF hagyományos, Australian Open előtti kiemelt versenyén. Az alábbiakban azt nézzük meg, mit jelenthet egy játékos fejlődése szempontjából, ha fiatalon, pályafutása elején éveken át kap szabadkártyákat az alanyi jogon, ranglista alapján elérhetetlen WTA-tornákra.
Alexandra Eala WTA 1000-es szinten öt vereség mellett egy győzelmet jegyzett március közepéig, de nem csak ezért nem utalt arra semmi, hogy eljött az áttörés pillanata. Az idei Miami Open előtt Trnavában játszott két ITF 75-öst. A januári Australian Open selejtezőjében az első fordulóban kikapott, és azóta nem nyert két meccset sorozatban, Trnavához hasonlóan a második fordulóban búcsúzott Bengaluruban (ITF 100), Szingapúrban (WTA 250) és Mumbaiban.
Ehhez képest Miamiban jobbnak bizonyult Katie Volynetsnél (73.), Jelena Osztapenkónál (25.), Madison Keysnél (5.), a negyeddöntőért nem állt ki ellene Paula Badosa, az elődöntőért 6:2, 7:5-re verte a 2. kiemelt, ötszörös Grand Slam-bajnok Iga Swiateket. Elképesztő, szinte felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan sorozat. A szerdai párbaj után Swiatek úgy nyilatkozott Fülöp-szigeteki riválisáról, hogy egyszerűen tehetetlen volt a pályán, annyira jól játszott Eala. Mélyen, agresszívan, pontosan játszott, remekül lőtte a vonalakat, nem talált rá ellenszert.
Ez egy szürreális pillanat számomra, nem tudom felfogni, hogy itt vagyok, és újra győztem. Nehéz visszagondolni, mi is történt velem abban a pillanatban, amikor megnyertem a meccset. Próbáltam magamba szívni ezt az egészet, amit átéltem, ilyen még sosem történt velem, és szerettem volna megőrizni ezt a pillanatot
– mondta Eala (aki a négy között majd Jessica Pegula ellen meccsel) még a pályán, percekkel az utolsó labdamenet után.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!