Pénteken lezárult a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli versenysorozat. A hét állomásos széria májusban Mugelloban indult, Magyarországon, a Balaton Park Circuiten folytatódott, majd Jerez, Portimao, Le Castellett és Nürburgring után Imolában ért véget. Az utolsó versenyhelyszín a szezonzáró futamok mellett az éves Ferrari ünnepnek, a Finali Mondialinak is otthont adott – számolt be csapata sajtóközleményében.
A Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli sorozatban 10 versenyző küzd a legjobb helyezésekért, a nemzetközi mezőnyben egyedüliként Válint Bence képviselte Magyarországot. A 20 éves pilóta 2023-ban indult először a bajnokságban, és dacára annak, hogy az akkor hét állomásos sorozatból csak négy versenyen vett részt, fantasztikus eredménnyel, harmadik helyen zárt éves összesítésben a tabellán.
2024-ben a Ferrari Budapest Rossocorsa Team színeiben, a mezőny egyik legnagyobb reménységeként csatlakozott újra a sorozathoz. Bence ennek megfelelően teljesített, kivétel nélkül, a hét állomás mindegyikén dobogón állt, összesen 12 alkalommal ünnepelhetett a pódiumon, két futamgyőzelmet, négy második és hat harmadik helyezést ért el.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!