Peake fiatalon tehetséges golfozóként volt számontartva hazájában, de aztán 21 évesen beszippantotta őt az alvilág, miután csatlakozott a Rebels (Lázadók) nevű motorosbandához.
A ránézésre inkább verőlegénynek vagy kidobónak kinéző férfi súlyos testi sértés elkövetése miatt 2014-ben öt év letöltendő börtönbüntetést kapott. Peake 21 éves volt, amikor rács mögé került, 2019-ben engedték ki őt a börtönből.
Az egykori fenegyerek a börtönben jó pár kilót magára szedett, de szerencséjére volt egy golfedző, név szerint Ritchie Smith, aki nem mondott le róla, és a börtönévek alatt folyamatosan arra biztatta a férfit, hogy amikor újra szabadlábon lesz, ismét ragadjon golfütőt, és térjen vissza a játékhoz, amiben anno jó volt.
Szabadulása után előbb a bányászcsákányhoz nyúlt
Peake a szabadulása után nem rohant egyből edzeni, a büntetése letöltése után kezdetben bányákban dolgozott, mivel pénzre volt szüksége. De nem felejtette el Smith javaslatát, majd felkérte őt, hogy legyen az edzője. A páros munkakapcsolata idővel virágzásnak indult, filmvászonra kívánkozó történet kezdett kirajzolódni a visszatéréssel járó érzelmi hullámvasútról és a második esély megragadásáról.
Így értünk el napjainkhoz, 2025-re az egykori elítélt olyannyira felépítette magát, hogy sikerült kvalifikálnia magát az Új-zélandi Openre. A versenyen való indulása azonban nem volt sima, az országba történő beutazását ugyanis késleltették a helyi hatóságok, a múltja miatt külön engedélyre szorult a szétvarrt férfi, hogy indulhasson a viadalon, amit az utolsó pillanatokban végül megkapott.
Kalandos úton jutott csaknem 50 millió forinthoz
Ilyen előzmények után egy ütés előnnyel nyert, amivel egyrészt
201 600 ausztrál dollárt (aktuális árfolyamon átszámítva 47 millió forintot) tehetett zsebre, másrészt kiharcolta, hogy részt vehessen a British Openen.
Peake hatalmasat üvöltött, amikor biztossá vált a győzelme, valószínűleg ezzel a kiáltással tört ki belőle az elmúlt évek szenvedései miatt felgyülemlett feszültség. Ez volt az első sikere a profik között.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2025/03/09/ryan-peake-golf-uj-zeland-ausztralia-borton-visszateres/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!