A görög válogatott azok után, hogy hazai pályán 1–0-ra elbukta Skócia ellen a Nemzetek Ligája-osztályozójának első felvonását, a visszavágón, Glasgowban 3–0-ra győzte le riválisát, így története során először feljutott az A ligában. A sikerben elévülhetetlen érdemei voltak a görögök 17 éves tehetségének, Konstantinos Karetsasnak, aki csapata második gólját szerezte.
A belga Genk akadémiáján pallérozódó, már a felnőttcsapatban futballozó Karetsas mindössze második mérkőzését játszotta vasárnap a görög válogatottban, és rögtön letette névjegyét. A villámléptű, kifejezetten technikás támadó 17 évesen és 124 naposan lőtt gólt a görög nemzeti tizenegyben, amellyel rekordot döntött, és hazája válogatottjának legfiatalabb gólszerzőjévé vált.
Sőt, a Nemzetek Ligájában sem volt még korábban ilyen fiatal gólszerző, Karetsas életkorával megelőzte a spanyolok Eb-győztes csillagát, Lamine Yamalt, aki 17 évesen 253 naposan lőtt gólt a sorozatban.
Érdekesség, hogy Karetsas korábban a belga utánpótlás-válogatottban szerepelt, de idén márciussal meghozta döntését, és szülei révén – akik görögök, csak Belgiumban élnek –, a görög felnőtt válogatottat választotta.
Nem is kellett több, Ivan Jovanovics szövetségi kapitány rögtön meghívót küldött a fiatal görög tehetségnek, aki múlt csütörtökön, a Skócia elleni első meccsen, Pireuszban csereként lépett pályára. Már az első percekben megvillantotta tehetségét Karetsas, a második játékrészben sokkal támadóbb felfogásban futballozott a görög csapat, a 17 éves támadó pedig egy sistergős kapufát lőtt.
A visszavágón Jovanovics már a kezdőcsapatba nevezte Karetsast, aki nem tétlenkedett, az első félidő derekán hatalmas gólt kanyarított a skótok kapujába, megszerezve ezzel csapata második találatát Glasgowban. Végül a görögök 3–0-ra […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!