A Rába-partiak csütörtökön honlapjukon jelentették be, hogy 2027 nyaráig szerződtették a saját nevelésű játékost.
Endrődi Péter, a győriek ügyvezetője elmondta, hogy Szemereynek évről évre sokkal stabilabb lett a teljesítménye, és egyáltalán nem volt meglepve, amikor tavaly nyáron Metzbe igazolt.
„A vártnál kevesebb játéklehetőséget kapott Franciaországban, ez pedig lehetőséget teremtett arra, hogy már idén nyáron csatlakozhasson hozzánk. A félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy maximálisan elégedettek vagyunk Sandra Toft és Hatadou Sako teljesítményével, de úgy ítéltük meg, hogy a három kapusos rendszer hasznára válik a csapatnak. Zsófi kétségtelenül a női mezőny legjobb kapusai közé tartozik, kifejezetten örülök, hogy minket választott” – nyilatkozta az ügyvezető.
Szemerey megjegyezte: szinte hihetetlen számára, hogy nyáron hazatérhet Győrbe, miután helyi nevelésűként nem volt más álma, mint az ETO felnőtt csapatának tagjává válni.
Az NB I-ben sikerült bemutatkoznom, de aztán másfelé vitt az élet. Reméltem, hogy egyszer ismét lehetőségem lesz Győrben szerepelni, most pedig valóra válik ez az álmom. Ismerem a csapatot, a klubot, sőt, többen vannak most is olyanok, akik már bő egy évtizeddel ezelőtt is az ETO sikeréért dolgoztak. Nem volt kétséges számomra, hogy idén nyáron hazatérek Győrbe. Több lehetőségem is volt, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/kezilabda/2025/01/30/metz-szemerey-zsofi-gyori-audi-eto-kc/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!