Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nem érdekli az angolokat a világbajnoki bronz? A franciák „kisdöntőt” felvezető sajtótájékoztatóján is előkerült a téma, amely szerint a Thomas Tuchel által irányított válogatott játékosai meglepően flegmán nyilatkoztak a bronzmeccs jelentőségéről. Most a német szakember kapta meg a kérdést: tényleg érdemi motiváció nélkül maradtak a játékosai azt követően, hogy eldőlt, 60 év elteltével sem szakad meg a szigetországi böjt. Hogy 1966 után sem lesz újabb angol vb-arany…
„Álmodoztunk arról, hogy világbajnokok leszünk. Ugyanakkor szerintem jelenleg három válogatott van, amelyik szinte elvárásként tekint a vb-címre: Argentína, Franciaország és Spanyolország. Ők már azon a szinten vannak, hogy természetesnek érzik, hogy megnyerhetik a tornát. Mi még nem tartunk ott. Még van lemaradásunk, ezt kell ledolgoznunk. Ezen dolgozunk tovább. Nem adjuk fel az üldözést, nem hagyjuk abba a küzdelmet, és nem mondunk le arról, hogy kihívói legyünk a legjobbaknak. Még fejlődnünk kell. Nincs szükség túlzott drámára. Ha valaki mindenáron bűnbakot akar keresni, tegye. Nekem viszont jogom van ahhoz, hogy ebben ne vegyek részt. Inkább arra koncentrálok, holnap miként lehet esélyünk legyőzni az előttünk járó, és a spanyolok elleni kisiklással együtt is nagyon jó francia válogatottat…”
Az angolok a szombati ellenféllel ellentétben úgy döntöttek, hogy a mérkőzés előtti utolsó edzésüket még a Kansas Cityben lévő bázisukon tartják meg, és csak ezt követően indultak el Miami felé. Csakhogy egy óriási vihar csapott le a térségre, így több mint három órát csúszott a megérkezésük Floridába – ezzel együtt pedig minden ilyenkor kötelező program, azaz Tuchelék sajtótájékoztatója is.
„Jelenleg a világranglista negyedik helyén állunk, és ennek megfelelően eljutottunk a világbajnokság elődöntőjéig. Ez jó alap, de szeretnénk ledolgozni azt a kis különbséget, amely még mindig elválaszt bennünket a legjobbaktól. Nagyon apró részletekről van szó, de ezek még mindig különbséget jelentenek. Nyomás alatt még fejlődnünk kell, jobban kell kezelnünk ezeket a helyzeteket. Ugyanakkor szerintem remek helyzetben vagyunk. Szeretek üldöző lenni, szeretem, amikor én lehetek a kihívó. Küzdenünk kell tovább, nem pedig kifogásokat keresni. A döntő mindkét résztvevője megérdemelten jutott oda, hiszen megnyerte az elődöntőjét. Ilyenkor nincs értelme arról beszélni, hogy ki mennyire érdemelte meg: aki bejut a döntőbe, az megérdemli, hogy ott legyen. Pont. Mi a négybe kerülést érdemeltük meg, és azt, hogy legyen még egy meccsünk az éremért az iszonyatosan jó franciák ellenében” – tekintett előre némileg filozofikusnak tűnő hangulatban.
A németet megkérdezték arról is, megbánt-e bármit az Atlantában – különösen a meccs utolsó 25-30 percében – alkalmazott taktikájával kapcsolatban.
„Ugyanúgy látom a dolgokat, mint közvetlenül a lefújás után. Túl passzívvá váltunk, de ez már a cserék előtt megtörtént. Ha arra kíváncsi, hogy megbántam-e a döntéseimet, akkor a válaszom az, hogy nem. Úgy éreztem, elveszítettük a mérkőzés lendületét, és segítenem kell a csapatnak. Az ösztöneimre, a megérzéseimre, a tapasztalataimra és a versenyszellemünkre hagyatkozva hoztam meg a döntéseimet. Ez az edzői munka része. Azt bántam volna, ha nem próbálok meg segíteni, vagy ha nem reagálunk a kialakult helyzetre.”
„Senki sem tudja, mi történt volna egy másik cserével vagy egy másik taktikai változtatással. Könnyű utólag csak felállásokról, támadó- vagy védekező szerkezetről beszélni, de a futball ennél sokkal összetettebb. Nemcsak a rendszer számít, hanem az is, hogyan működik benne a csapat. A 4–4–2-es felállásban is sok problémánk volt, és később, más szerkezetben sem tudtuk ezeket megoldani. Ez történt, ezzel együtt kell élnünk. Ez a mi fájdalmunk. Az én fájdalmam és a játékosoké. Egy olyan seb, amit innentől magunkon hordunk. De hiszem, hogy ebből is erőt tudunk majd meríteni – akár már holnapra is” – tette hozzá.
A sajtótájékoztató kifejezetten emlékezetesre – és viccesre sikeredett – momentuma volt, mikor a német tréner épp ivott volna egy kortyot, amikor az egyik újságíró feltette neki a kérdést: hogy érzi, jobb menedzser lett-e belőle, és a mostani tapasztalatokkal eredményesebb lehet-e egy következő tornán. A kérdés első szavait hallva úgy nézett ki, csak a szerencse menti meg Tuchelt attól, félre ne nyeljen, esetleg ki ne köpje a kortyot, amit épp a szájába töltött…
Minden nappal, minden tapasztalattal jobb edző leszek, amit a legmagasabb szinten futballozó játékosokkal szerzek. Ma is jobb edző vagyok, mint tegnap voltam
– felelte diplomatikusan, de azért kellő magabiztossággal a Paris Saint-Germain és a Bayern München korábbi szakvezetője.
Nem véletlenül foglalkoztatja ennyire a jövő kérdése a szigetországi riportereket: két év múlva ugyanis Anglia társházigazdája lesz a labdarúgó Európa-bajnokságnak. A cél pedig nem is lehet más, mint elhódítani (otthon tartani?) történetük első Eb aranyát.
A kérdés csak az, kivel a kispadon…
A világbajnoki bronzmérkőzésről – a döntőhöz hasonlóan – helyszíni tudósítással jelentkezünk az Indexen.
Labdarúgó-világbajnokság, 2026
Bronzmérkőzés
Július 18., szombat, 23.00: Franciaország–Anglia – helyszíni […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!