Csányi Sándor Lionel.
Így mutatkozott be pénteki prezentációja elején a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, mintegy leütve a poént a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) operatív igazgatójának bókja után, melyben a sportvezetők Lionel Messijeként emlegette az MLSZ-elnököt.
Prezentációjában ismertette, mintegy 632 milliárd forint áramlott az állam segítségének is köszönhetően az elmúlt 15 évben a magyar labdarúgásba. Hozzátette, tudja, és részben jogosnak is tartja az elhangzó kritikát, máshol is lett volna helye az anyagi forrásnak, ám hangsúlyozta, tévúton jár, aki mindezt az elmúlt 15 évre osztja vissza, valójában négy-öt évtizedes adósságot törlesztett az állam a profi mellett főleg az amatőr- és az utánpótlásfutball, valamint a létesítmények fejlesztésére fordított pénzzel.
A sportvezető kiemelte, a nevelés mellett az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektet az MLSZ arra is, hogy a külföldön felbukkanó magyar kötődésű tehetségeket is a nemzeti válogatott irányába tudja csatornázni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a legnagyobb veszteség egyértelműen a Sporting CP-ben szenzációs formát futó Gyökeres Viktor elvesztése, akit hiába kerestek meg, Svédországban nevelkedve a sárga-kékeket akarta képviselni nemzetközi szinten. Beszédében külön megemlítette a Liverpool FC magyar tehetségét, Farkas Eriket is, akiért elmondása szerint „küzd a szövetség”. A fiatal középpályás áprilisban az angol U16-os válogatottban mutatkozott be.

A testület elfogadta a néhány napja már Orbán Viktor miniszterelnök által is belengetett reformot, ami a magyar labdarúgók szerepeltetésére vonatkozik. A döntés szerint azok a klubok, melyek a jövőben minden NB I-es bajnokin legalább öt magyar játékost szerepeltetnek a pályán (köztük legalább egy U21-es korosztályút) jelentős plusz anyagi támogatást kapnak majd. Az elmúlt időszakban az egy U21-es játékos szerepeltetését díjazták, klubonként akár 325 millió forintos bónusszal.
Mivel kötelező érvényű szabályozást nem lehet bevezetni, pénzügyi ösztönzéssel próbáljuk elérni a célt. A jövőben azok a klubok, amelyek nem szerepeltetnek öt magyar játékost, köztük egy 21 év alatti futballistát, jelentős támogatástól esnek el: az NB I-ben 500 millió, az NB II-ben 300 millió forinttól. Emellett számítaniuk kell arra is, hogy más állami forrásból sem kapnak támogatást. A TAO-támogatásból nem zárjuk ki őket, hiszen a karbantartás elengedhetetlen, de az elnökség hátrányosan kezeli azokat, akik nem tartják be ezt az elvárást. Remélhetőleg ez elég nagy ösztönző ahhoz, hogy a klubok a magyar […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2025/05/09/mlsz-kozgyules-tisztujitas-csanyi-sandor-low-zsolt/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!