Szoboszlai Dominik legutóbb a Tottenham elleni 6–3-as gála során volt eredményes a Liverpoolban, sőt, akkor gólpasszt is adott, illetve további két (egyesek szerint három) gólból vette ki tevékenyen a részét.
Megvan az idénybeli negyedik Szoboszlai-gól
Ezt követően előbb pihentetésből kapott csupán 13 percet a Leicester ellen, az ott begyűjtött ötödik sárga lapja miatt a West Ham elleni évzárót, betegség miatt pedig a Manchester United elleni új évi meccset is kihagyni kényszerült. A Nottingham ellen visszatért a csapata, majd a Brentford ellen is kezdőként játszott – 80 percet.
Az Ipswich elleni meccsen is kezdő volt, a 11. percben pedig Ibrahima Konaté remek indítása után szépen lőtte ki ballal a tizenhatos előteréből a bal alsó sarkot (1–0).
— @CenterOfGoals follow (@GoesRma37903) January 25, 2025
A magyar válogatott csapatkapitánya ebben az idényben a 29. tétmérkőzésén a negyedik gólját szerezte meg, emellett pedig már öt gólpassza is van. A Liverpoolban összeségében ez már a 74. találkozója, és a 20. kanadai pontja (11+9).
Az újabb magyar találat nem jött össze a szünet előtt, de így is góllal zárult az akció
A házigazda maradt támadásban, és vendégek kényszerű cseréjét követően nem sokkal később növelte is az előnyét, Cody Gakpo bal oldali beadása kicsit magas lett Szoboszlainak, így viszont pont tökéletes Mohamed Szalahnak, aki közelről nem hibázott (2–0).
Az egyiptomi szélső az idénybeli 32. tétmeccsén a 40.(!) kanadai pontját szerezte meg, 17 gólpassz mellett ez már a 23. gólja volt.
A szünet előtt kiütésessé vált a differencia, miután Szoboszlai közeli lövését még hárította Christian Walton, a kipattanót viszont Gakpo már a kapuba pofozta (3–0).
A szünet előtt előbb Luis Díaz növelhette volna az előnyt, majd a hétperces ráadás végén Szoboszlai remek tekerése kerülte el centikkel a jobb felsőt – így maradt a háromgólos differencia.
Fél gőzzel is növelt előny, 68 perc jutott Szoboszlainak
Rögvest a fordulást követően veszélyes centerezéssel jelentkezett a magyar középpályás, erre viszont senki nem ért oda, a nagy előny birtokában pedig már nem rohamozott akkora elánnal a házigazda, így pedig nemhogy a differencia nem nőtt, még helyzetük is akadt a vendégeknek.
A játékrész derekán azért megrázta magát a Liverpool, Trent Alexander-Arnold első veszélyes beadása még nem hozott helyzetet, ezúttal viszont Gakpo a hálóba csúsztatott – videózás után is érvényes maradt a gól (4–0).
A középkezdés előtt hármat is cserélt Arne Slot, Szoboszlai Dominik helyére Harvey Elliott érkezett, Gakpót Darwin Núnez váltotta, Ryan Gravenberchet pedig Endo Vataru.
A 68. percben lecserélt Szoboszlai Dominik a neki jutott idő alatt négy lövéssel – ebből kettő kaput eltalálóval, köztük a vezető góllal – zárt, egy-egy kulcspassza, megnyert fejpárbaja és 91,4 százalékos passzpontossága volt, 7,96-os érdemjegyet begyűjtve a Whoscored.com-nál.
A hátralévő időben előbb Elliott növelhette volna az előnyt, majd Alexander-Arnold távoli lökete zúgott el kevéssel a jobb felső fölött, a végjátékban pedig George Hirst fejesét Alisson még védte, a 90. percben Jacob Greaves szöglet utáni bólintása viszont már utat talált a hálóba (4–1).

Kerkez Milosék továbbra is remekelnek, kibrusztolta az Arsenal
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!