Szinte biztos, hogy az első nyolc között végez a Liverpool a megreformált Bajnokok Ligája ligaszakaszában, hat forduló után hat győzelemmel áll az angol csapat, és minden bizonnyal egyenes ágon jut tovább a nyolcaddöntőbe. Persze ennek ellenére nem veheti félvállról a csapat a Lille elleni BL-meccset, már csak azért sem, mert a francia együttes kifejezetten jó formában érkezik az Anfieldre.
Ugyanakkor az angol szakértők szerint a Liverpoolnak még felforgatott kezdőcsapattal is kötelező lenne legalább egy pontot begyűjtenie hazai pályán, így matematikailag is biztossá válna a csapat továbbjutása. Ami Arne Slot rotációját illeti, elképzelhető, hogy nem legerősebb összeállításban küldi pályára övéit, mivel a következő hetek programját elnézve nem a Lille elleni fellépés a legfontosabb számukra.
A Liverpool a következő bő két hétben a PSV ellen meccsel, a bajnokságban a remek formában futballozó Bournemouth ellenfele lesz, a Ligakupában pedig egygólos hátrányból kéne fordítania és döntőbe jutnia a Tottenham ellen.
A Nemzeti Sport felvezetője szerint angol szakértők arra számítanak, hogy Arne Slot jócskán belenyúlhat az alapkezdőbe, és pihenőt adhat néhány kulcsjátékosának. A középpályán Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister kezdhet a kispadon, helyüket Curtis Jones és Harvey Elliott veheti át az első perctől.
A védelemben is eszközölhet […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!