A magyar és a német alakulat a nyitó körben, szeptember 7-én Düsseldorfban találkozott egymással, akkor a németek 5–0-val gázoltak át az enervált, önmagukat alulmúló, a korábbi éveikhez képest teljesítményben messze elmaradó magyarokon. Ez a kezdés aztán a folytatásban a győztest újabb sikerek felé repítette: a Hollandiában játszott 2–2 után, legnagyobb riválisukat otthon 1–0-ra legyőzték, közben a bosnyákok ellen mind a hat pontot begyűjtötték (idegenben 2–1-re, otthon 7–0-ra nyertek). Negyeddöntős részvételüket így már a 4., míg csoportelsőségüket az 5. forduló után biztosították be.
A magyarok közben újratervezték, és lépésről lépésre, meccsről meccsre próbálták meg ismét felépíteni magukat. Marco Rossi visszatért a biztos alapokhoz, a csapat védőmunkája stabilabb lett, és jóval hátrébb, zártabban kezdte meg a labda visszaszerzésére irányuló mozgását, az ellenfél támadásainak megszűrését, mint Düsseldorfban, illetve az elmúlt hónapokban-években azért többször is volt rá precedens.
Ennek eredményeként a két hazai döntetlent (a bosnyákok ellen 0–0, a hollandokkal szemben 1–1), a 2–0-s zenicai győzelem követte, amellyel már szinte elkerülte az automatikus kiesést, amire még a matematikai azért adott némi esélyt. A futball viszont már nem: a német gála a bosnyákok ellen szombaton egyben azt is jelentette, hogy a magyaroknak még az amszterdami vereség is belefért, mert a csoportutolsó balkáni gárda már nem érhette utol minket.
A keddi fellépés előtt mindkét érintett csapatnál, a magyarnál és a németnél is arra helyezték a hangsúlyt a szakvezetők, valamint a sajtótájékoztatón a társakat képviselő játékosok, hogy a „tétnélküliség” ellenére sem számítanak könnyed játékra és gálameccsre, győzelmi célokkal lépnek pályára. A magyarokra plusz súlyként nehezedett a hazai pálya, ahol azért mindig merészebben álmodik az aktuális vendéglátó, leginkább a nézők jelentette támogatás miatt, de a Rossi-csapat önbecsülésének sem ártott volna, ha ismét megcsíp egy olyan válogatottat, amely meghatározója a sportágnak. Eközben a németek kicsit már a vb-selejtezőre gondolva a jövő csapatát építették, Julian Nagelsmann szövetségi kapitány pedig megengedett magának az indokoltnál egy (két, három?) fokkal erősebb rotálást annak érdekében, hogy minden kiszemeltje, akit most a keretbe meghívott, játékperchez jusson – amúgy is sorra avatta az újoncokat ősszel –, ő pedig benyomást kapjon róluk a következő időszakra és feladatokra vonatkozóan.
A keddi találkozónak Szalai Ádám szombati rosszulléte adott plusz töltetet, leginkább azért, mert az egykori csatár játékosként légióskarrierjének döntő részét Németországban töltötte. Ráadásként ebben az időszakban Nagelsmann-nal is dolgozott. Az ijesztő amszterdami jelenetek után szerencsére elég hamar jó és megnyugtató hírek érkeztek Szalai Ádám egészségi állapotáról, a válogatott másodedzője azonban így sem lehetett ott kedden a Puskás Aréna kispadján.
A kezdés előtt másfél-két órával a környék szokás szerint megtelt élettel, a stadionhoz a lezárt főbb utakon gyalogosan közlekedő emberekkel. Az őszi időjárás a szebbik arcát mutatta ezen az estén, mint tette azt az elmúlt napokban, bár a 7-8 Celsius-fokhoz némi szemerkélő eső és nyirkosság párosult. Ez azonban nem zavarta a szórakozni vágyó drukkereket, akik közül többen sörös pohárral a kezükben közelítették meg a Keletitől vagy éppen a Papp László Sportarénától a bejáratot, illetve álltak meg valamelyik útba eső vendéglátóegység előtt némi táplálékbevitelre, valamint a minden szakember által kiemelten hangsúlyozott folyadékpótlásra. A szokásos vonulás közben pedig a tábor Szalai Ádám nevét skandálta, kifejezve együttérzését a korábbi csapatkapitány felé.

18
Marco Rossi végül a
Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Nego, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Varga Barnabás kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.
A rendelkezésre álló keretből talán a legerősebbnek, de mindenképpen a legrutinosabbnak. Három napja Amszterdamban egy eltéréssel ez a csapat állt fel a kezdéshez, csupán Balogh Botondot váltotta Fiola Attila a belső védelem jobb oldalán. A németeknél elég vegyesnek tűnt azonban az összeállítás, a szövetségi kapitány ígéretéhez és terveihez hűen. A kispad ennek köszönhetően túl masszív volt Antonio Rüdigerrel, Kai Havertzcel, Jamal Musialával, Florian Wirtzcel, valamint a bosnyákok ellen duplázó Tim Kleindiensttel. Utóbbi négy futballista a bosnyákok elleni hét találatból hatot vállalt, és a védő Rüdigernek is volt gólpassza.
A kezdés előtt nemes gesztusként Nagelsmann nyújtott át Rossinak egy „Jobbulást Ádám” feliratú német mezt.
Visszafogott első félidő, kevés említésre méltó eseménnyel
Az első 10-15 perc lelkes szurkolásához a pályán közepes iram párosult, biztonsági passzokkal, majd az előrejáték során eladott labdákkal. Közel telt ház volt a stadionban, a felső karéj egyes részei maradtak csupán üresen, valamint a német tábor is elég foghíjasnak tűnt az előre várt ezer főhöz képest, de legalább zászlókkal szépen kidekorálták maguk előtt a korlátot. A németek előtt azért két lehetőség is adódott az elején, de az elsőt túlcifrázták, a másodikat pedig sikerült blokkolnunk. Magyar támadójátékról akkor még nem beszélhettünk, erőtlen, lendületet mellőző kísérleteink hamvába, már a félpálya környékén elhaltak. Aztán merész letámadás után mégis sikerült zavart kelteni, Szoboszlai Dominik beadását pedig Varga Barnabás akrobatikus mozdulattal küldte kapu felé, de jócskán irányt tévesztett.
Éledezett a magyar együttes, több passz erejéig meg tudta tartani már a labdát, mint a meccs első szakaszában, és sikerült eljutni az akciók során a német tizenhatosig, később már kapura is lőttünk, de Schäfer András tekerése is bőven fölé-mellé szállt. Pár perccel később egy lecsorgóból ugyancsak az Union Berlin középpályása veszélyeztetett, akkor már a kaput is eltalálta lapos, erős lövésével, Alexander Nübelnek bizony kapaszkodnia, illetve vetődnie kellett, hogy hárítson. Feltűnő volt, hogy a szögletekhez mindkét oldalon csigalassúsággal, muszájból vonszolta oda magát a kijelölt játékos mindkét oldalon, hogy másra ne is gondoljunk és utaljunk: bőven hagyott időt társaknak arra, hogy a kapu előtt elfoglalják pozíciójukat. Mondjuk a hazai drukkerek tetszését ez nem nyerte el, ők a futballért jöttek és fizettek, nem az alapvonali korzózásra lettek volna kíváncsiak.
A 30. perc után a németek rendezték soraikat és ismét visszavették az irányítást, miközben nem adtak labdát és teret a hazaiaknak, gólhelyzetig is eljutottak, de az utolsó pillanatban Dárdai Márton mentett spiccel az ötösön. Válaszként a 40. percben Nagy Zsolt a félidő helyzetét hagyta ki. A felcsúti játékos a center helyén iramodott meg védővel a nyakán, majd háttal vette át Varga által fejjel megcsúsztatott indítást, ami szerencsésen pattant elé. Nagy Zsolt nem is sokat teketóriázott, azonnal lőtt középről, a tizenhatosról, de lövése középre ment, és Nübel védett.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!