A háromszoros olimpiai bajnok vívó georgiai, kazah, amerikai ellenfélen keresztül jutott el – különösebb megerőltetés nélkül – a negyeddöntőig, ahol a 16 között Iliász Nikolászt búcsúztató egyiptomi Ziad Elszisszivel csapott össze. Az elején könnyedén adta a tusokat, de 4–1 után az egyiptomi egyenlített. Aztán Szilágyi 8–4-re megint elhúzott, az egyperces pihenőt követően pedig Elszisszi 12–11-nél tudott a legközelebb férkőzni a magyar kardozóhoz. Onnantól viszont Szilágyi adott tusokat. Az elődöntőben Gu Bon Gillel csapott össze, és magas színvonalú asszóban győzte le hat tus különbséggel a dél-koreai válogatottal kétszeres olimpiai, négyszeres világbajnok ellenfelét.
A tavaly nyáron az egyéni világbajnoki aranyérmet is begyűjtő magyar vívó a döntőben az elmúlt évben Európa-bajnok Sandro Bazadzéval mérkőzött. Jobban kezdett a világranglista georgiai éllovasa, aki 8–4-re vezetett, amikor az egyperces szünet következett. A folytatásnál piros lapot, ezzel büntetőpontot kapott Bazadze, mivel korábban sárga lapot érően „rajta” előtt indult, ezúttal pedig akció közben elfordult, mert azt hitte, volt találat.
Szilágyi ezt a kérdésest tust követően igazi sportemberként visszaadta a tust az ellenfelének. Bazadze pacsival, tapssal és öleléssel köszönte meg a Szilágyinak a fair playt.
Ezt követően a georgiai 11–5-re elhúzott, majd 14–10-nél egészen közel került a győzelemhez. Szilágyi azonban képes volt összeszedni magát, tusról tusra jött fel, a teljesen megtelt lelátóról többször is felhangzott az „Áron, Áron!” buzdítás, végül összejött az egyenlítés, majd a győzelmet érő tust is a magyar vívó adta.
A döntőben minden volt, mint a búcsúban. Sandro elképesztően gyors volt az első félidőben, erre kellett megtalálnom a megfelelő választ
– mondta közvetlenül az utolsó asszója után a közönségnek.
Úgy fogalmazott, hogy különösen a szünet után adott neki erőt a biztatás, az egyperces pihenőben arra gondolt, hogy ha már ennyien kijöttek neki szurkolni, nem hagyhatja cserben őket. Elárulta, hogy az ellenfél 14–10-es vezetésénél úgy érezte, nincs vesztenivalója.
Próbáltam összeszedni magam, mert fáradt is voltam
– tette hozzá.
Az MTI-nek kiemelte, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!