Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a konditeremből jelentkezett be élőben a Facebook-oldalán. A videójában arról számolt be, hogy a szerdai Anderlecht–Ferencváros Európa-liga mérkőzésen konzulok segítik majd a magyarokat.
A magyar futballszurkolók joggal várják a szerda estét, hiszen a Ferencváros elkezdi a szereplését az Európa Liga újjászervezett csoportkörében. Ráadásul nem is akármely csapattal szemben
– mondta a tárca vezetője. Hozzátette, hogy a belgiumi találkozóra 451 ferencvárosi szurkoló érkezik majd.
Mint mondta, négy konzul lát majd el szolgálatot este, hárman a stadionban lesznek, egy pedig az osztrák-német határon, Passaunál várja a szurkolói buszt, amely Budapest és Brüsszel között közlekedik majd. A mérkőzést követően ugyanez a konzul a belga-német határnál segíti majd a magyarokat.
Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy egy ügyeleti telefonszám is hívható abban az esetben, ha szükség lenne rá. Hozzátette, hogy a stadionban magyar rendőrök is szolgálatot teljesítenek majd.
„Reméljük, hogy a Ferencváros győzelemmel mutatkozik majd be, az Európa Ligában is megörvendezteti mindazokat, akik vállalják a hosszú utazást azért, hogy szurkoljanak a kedvenceiknek” – zárta a külügyminiszter.
Az Index a Ferencváros találkozóiról percről percre frissülő szöveges tudósítással, majd összefoglalóval jelentkezik. A televíziók közül a magyar bajnok mérkőzéseit az M4 Sporton lehet majd látni, ezen kívül az RTL+ közvetíti még a sorozat meccseit.
A Ferencváros Európa-liga-menetrendje
1. forduló (szeptember 25.)
- 21.00: Anderlecht (belga)–Ferencváros
2. forduló (október 3.)
- 18.45: Ferencváros–Tottenham (angol)
3. forduló (október 24.)
- 18.45: Ferencváros–Nice […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!