A 33 éves spanyol játékos 2019-ben egy Espanyol elleni bajnoki mérkőzésen érintette meg az ellenfél kabalájaként dolgozó nő mellét, annak beleegyezése nélkül.
A spanyol játékost egy nappal az eset után jelentette fel az áldozat, majd néhány hónappal később be is idézték vallomástételre, ahol a játékos minden őt érő vádat tagadott az üggyel kapcsolatban.
A bírói végzés szerint a spanyol jobbhátvédnek mindent figyelembe véve nagyjából hatezer eurót (mintegy 2,4 millió forintot) kell fizetnie áldozatának. A játékos jogi csapatának tíz napja van a fellebbezni, amit a spanyol As szerint meg is fognak tenni.
Hugo Mallo saját nevelésként került fel a Celta Vigo első csapatába 2009-ben, ahol a következő 14 szezonban 449 mérkőzésen lépett pályára klub színeiben. Jelenleg a görög Árisz csapata foglalkoztatja, ahol ebben a szezonban csapata mindhárom bajnokiján kezdőként lépett pályára.
Nem ez az első szexuális abúzust magába foglaló eset, ami az elmúlt hetekben megrázta a spanyol sajtót. Az előző héten a Valencia csapatában kölcsönben játszó
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/09/12/la-liga-celta-vigo-hugo-mallo-szexualis-visszaeles/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!