A Ferencváros irányítója az MTI-nek felidézte klubcsapata fordítását a Bajnokok Ligája csoportkörében: november 16-án a zöld-fehérek már 22–13-as hátrányban is voltak a Brest Bretagne-nyal szemben, a vezetést két másodperccel a dudaszó előtt megszerezve mégis 29–28-ra legyőzték a francia együttest. Mint mondta, a szünetben, mínusz hatnál még úgy voltak vele társaival, hogy „simán meg tudjuk fordítani, lehet belőle valami”.
„Örülök, hogy egy ilyen eredménnyel zártuk az első félévet, amely nyilván hullámzó volt ugyan, de ez a siker erőt adott nekünk a továbbiakra” – fogalmazott a fordításból hét góllal oroszlánrészt vállaló Simon Petra.
Ugyancsak remek teljesítményt nyújtott múlt héten immár a magyar válogatott színeiben: noha a nemzeti csapat a norvégiai felkészülési tornán szombaton 33–27-re kikapott az olimpiai és Európa-bajnok, a legutóbbi vb-n ezüstérmes skandináv házigazdától, Simon hat találatával jelezte, hogy magával hozta remek formáját Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesébe is. Elsősorban azt tartja szem előtt, hogy a jó teljesítménye a csapatot is előre viszi, nem csupán saját magát, ugyanakkor jó érzéssel tölti el, hogy „halad egy úton” és fejlődik, mivel meglátása szerint még sok terület van, amiben előre tud lépni a kézilabdában.
Örömmel tölt el, hogy szerepet tudok vállalni a csapat sikerében, de egy hatgólos vereség esetében erről nem beszélhetünk. Ugyanakkor, ha a 30–22-re elvesztett Európa-bajnoki elődöntőt nézzük, két góllal közelebb tudtunk kerülni a norvégokhoz, így egy jó teljesítményről beszélünk. Mindig úgy szeretnénk ellenük pályára lépni, hogy egy kicsivel közelebb kerüljünk hozzájuk, és az a cél, hogy egy napon majd őket is legyőzzük, és mi legyünk a legjobbak
– fejtette ki a 21 esztendős játékos, hozzáfűzve: ehhez társaival még nagyon sokat kell dolgozniuk, és kiváló teljesítményre lesz szükség a csapattól.
Ön szerint hogyan teljesít a magyar női kézilabda-válogatott a 2025-ös világbajnokságon?
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!