A szerbek ellen egy hete fantasztikus gólt szerző, 46. válogatott fellépésén a nemzeti csapatban már a 12. találatát jegyző Sallai Roland számára remekül indult a 2023–2024-es idény. A magyar válogatottal elért győzelmek mellett a klubcsapatában is szárnyal, a Christian Streich vezette Freiburgnak ismét alapembere, a bizalmat pedig gólokkal, gólpasszokkal hálálja meg. Tíz tétmeccsen négy találatnál és két asszisztnál jár a németeknél.
Mindez amiatt is nagy szó, mert tavasszal bizony kifelé állt a szekere rúdja a Fekete-erdőből, többször is összekapott a vezetőedzőjével, aki a tavasz közepén volt, hogy pedagógiai okokból a meccskeretbe sem nevezte be, nemhogy játszatta volna. Ekkor szóba került, hogy Angliába, Olaszországba, Törökországba, esetleg Oroszországba szerződik a nyáron – ám végül maradt és inkább megküzdött a helyéért Freiburgban. Ennek apropóján is érdekes volt a molcsapat.hu által feltett kérdés, a 26 esztendős labdarúgó szeme előtt jelenleg milyen jövőkép lebeg a futballkarrierjében.
Mindig nagy célokat tűztem magam elé, pályafutásom elejétől kezdve az volt a célom, hogy egy topliga élcsapatának legyek a játékosa, és ez nem változott. Örülök, hogy jól megy a Freiburgban, és jelenleg maximálisan a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!