Szörnyen kezdte a magyar válogatott a Katar elleni sorsdöntő összecsapást, a húszpercnyi sokk után – a meccs legjobbjának is megválasztott – Palasics Kristóf védéseire alapozva megkezdtük a zárkózást, a szünet után pedig átvettük a vezetést, amit már ki sem adtunk a kezünkből. Chema Rodríguez együttese 29–23-ra legyőzte a riválist, és bejutott a legjobb nyolcba.
„Borzasztóan kezdtük ezt a találkozót. Támadásban nem volt meg a kellő ritmus, ha pedig eljutottunk lövésig, akkor meg a kapusnak ajándékoztuk. Szerencsére a félidő végére már összeszedtük magunkat, a másodikban pedig már domináltunk. Sokat hibáztunk, rengeteg labdát elszórtunk, ez a mi saját harcunk, démonunk a világbajnokságon. Ezt kellene lecsökkenteni” – kezdte értékelését az Indexnek Bóka Bendegúz. Hozzátette: Chema Rodríguz szövetségi kapitány azt kérte a csapattól, hogy többet foglalkoztassák a beállókat, valamint a szélsőket.
A Balatonfüredi KSE játékosa elmondta, hogy nem aggódtak a mérkőzés végkiemenetele miatt, tudták, hogy ha a korábban megbeszéltekhez tartják magukat, akkor nem lehet kérdés a két pont sorsa.
Én nem láttam idegességet egyikünkön sem, tudtuk, ha mi tartjuk magunkat a Chemával megbeszélt taktikához, akkor minden rendben lesz. Éreztük belülről, hogy mi jobban akarjuk a győzelmet.
A negyeddöntőre előretekintve Bóka megjegyezte: a torna ezen szakaszán már nincs olyan, hogy könnyű ellenfél. Ha a horvátokat „dobja a gép”, akkor őket kell legyőzni. „Megvárjuk a csoport végét, aztán ha ők zárnak csoportelsőként, akkor tudjuk, hogy pokoli hangulat lesz, egy igazi parázs hangulatú találkozó vár ránk, de ezt a magunk javára igyekszünk majd fordítani.”
Lékai Máté elmondta, hogy a tragikus kezdés ellenére egy pillanatig nem izgult azon, hogy megnyeri a magyar csapat a mérkőzést.
Ha nem tudsz gólt lőni, de rendre kapod, annak ez az eredménye. De megmondom őszintén, hogy én akkor sem izgultam, amikor negyedóra elteltével még csak két találatot jegyeztünk. Tudtam, hogy megnyerjük ezt a meccset, bármennyire is nem így nézett ki a találkozó elején. De az biztos, hogy ebből le kell vonni a tanulságokat, így nem lehet elkezdeni egy meccset, és sokkal jobban is kell játszani a nyolc között, mert mindhárom csapat, amely szembejöhet velünk, az sokkal jobban megbosszulja az ilyen játékot.
Jelen állás szerint a társházigazda horvátok ellen lépnek pályára a mieink Zágrábban. Már a negyeddöntős mérkőzésre fordulva a Ferencváros rutinos irányítója kiemelte, mindegy, melyik együttes jön szembe a mieinkkel, ugyanis ahogy Izland, úgy Egyiptom és Horvátország is kiváló játékerőt képvisel – utóbbi pedig hazai környezetben is bizonyíthat. „Ha a horvátok ellen kell játszani, akkor őket verjük meg a saját fővárosukban. Mi arra gondolunk majd, hogy egy kiváló, telt házas csarnokban lépünk pályára. Felemelő érzés lesz” – zárta gondolatát a 36 esztendős irányító.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!