Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 2024. április 19. Megannyi ezüst után, mikor már-már főhősünk is elhitte, neki csak a második hely jár, Csonka Dorottya Rijádban a világbajnoki dobogó tetejére állhatott. A Vasas 17 esztendős tehetsége az utolsó kadétszezonja megkoronázásaként 8:7-es hátrányból fordítva – a Magyar Vívószövetség honlapja által is – ellenállhatatlannak titulált vívással 15:10-re megnyerte a Francesca Romana Lentini elleni döntőt. Előbb arcát a kezében temetve elhullajtott néhány aranykönnyet, majd mestere, Kósa Miklós nyakába borulva ünnepelt a dobogó felé vezető út legönfeledtebb pillanataiban.
Két hónappal korábban Nápolyban még közel sem tűnt ilyen vidámnak az élet: az Európa-bajnoki fináléban egy másik olasz, – a rijádi elődöntőben már legyőzött – Vittoria Mocci az útját állta, ezzel a szezon sokadik ezüstérmére kárhoztatva őt.
„Csalódott voltam, de valójában plusz motivációt adott az egyéni második hely. Egyszerűen elegem volt a második helyekből. Úgy jöttem haza, bármi történjen, a világbajnokságon aranyérmet fogok nyerni. Csak erre az egy gondolatra koncentráltam azokban a hetekben. Ahogy elkezdtük a felkészülést, éreztem, hogy apránként minden összeáll, hogy a döntő napja végre az én napom lesz. Az egész szezonban rengeteg versenyem volt, szinte minden hétvégére jutott valami, egy hazai válogató, kupaforduló, aztán egy világkupaverseny a Föld valamely pontján, így nagyon fárasztó volt. A sok ezüst miatti dac azonban nem hagyta kialudni bennem a lángot. Úgy indultam el Rijádba: elegem volt minden más színű éremből és a helyezésekből, bármi történik, nyerek” – idézte fel Dorottya a tavaszt, mikor a Vasas pasaréti sportcentrumában leültünk vele beszélgetni a vb-arany történetéről és eddigi pályafutásáról.
Dorci – ahogy a társak hívják – kilencévesen szeretett bele a vívásba. Előtte sok mást is kipróbált, úszott, táncolt és atletizált, de a szikrából valahogy egyik sportággal sem lett szerelem. Aztán egy családi nyaralás közben a 2016-os olimpia egyik közvetítése beszippantotta, s mint kiderült, örökre meg is változtatta az életét.
„Talán egy francia tőröző vívott, az ő győzelme volt az első, amit a vívásból láttam. Nem tudom, mi fogott meg, de arra emlékszem, hogy épp azon dilemmáztunk, a következő tanévtől megpróbáljak-e komolyabban foglalkozni a kosárlabdázással, mert még az vonzott. A többire hamar ráuntam, nem tudom miért, valahogy egy idő után semmit sem szerettem. Mindig az újdonság érdekelt, kerestem a helyem” – mesélte.
A riói játékoknál jobb reklámot nem is kaphatott volna a Vasas vívószakosztálya: Szilágyi Áron férfikardban megvédte a Londonban szerzett bajnoki címét, női párbajtőrben pedig Szász Emese ért a csúcsra. Dorottya, aki innen tíz percre lakik, szeptemberben már az edzőpáston állt. S hogy miért épp kardot ragadott párbajtőr helyett? A válasz egyszerűbb nem is lehetne: ezek a tréningek voltak megfelelő időpontban. Bárki is állította össze a 2016-os edzésnaptárat Pasaréten, ráérzett…
„Túlzás, hogy különösebben atletikus lettem volna. Úgy néztem ki, mint egy csontváz. Tényleg, a térdkalácsom vastagabb volt, mint a combom! De nagyon szerettem mozogni és általában ügyes voltam, úgyhogy eleinte mindenhova szerettem edzésre járni. Azt viszont mai napig nem tudnám megmondani, miért a vívás tartott meg végül. Szerintem sokat hozzátett, hogy már az elején is sikerélmények értek: éreztem, hogy jó vagyok, gyorsan fejlődök, a hatodik edzésemen már külön iskoláztak velem.”
A vívás az első időszakban ezzel együtt is türelemjáték. Kezdőként rengeteg technikai elemet kell elsajátítani, ami még akkor is hosszú idő, ha az embernek ösztönös érzéke van hozzá. Legjobb esetben is két-három év, míg egy újonc eljut az egyesületen kívüli első versenyére.
„A kard a technikai tudás és a sok lábmunka mellett az érettségről is szól. Három év után, a szezon végén indítottak el egy gyermekversenyen, amelyen az edzőm is meglepődött, hogy megnyertem az első asszómat. Ő és én sem számítottunk rá” – idézte fel a kezdeti lépéseket az akkor még Ravasz Etele irányítása mellett pallérozódó reménység. A párizsi olimpia után a női kardválogatott élére kinevezett szakember 2018-ig foglalkozott vele. Ravasz ekkor a Honvédhoz igazolt, Dorottyának pedig a plusz ingázás nem volt összeegyeztethető a tanulmányaival, néhány hét őrlődés után felkérte új mesterének Kósát.
„Nem tudom, mikor vált igazán komollyá. Ahogy telt az idő, egyre jobban vívtam téthelyzetben, egyre több asszót nyertem, és emlékszem, a gyermekkorosztályban rögtön az első versenyemet megnyertem. Mindig is a vívás volt az előtérben, ha mondjuk volt egy osztálykirándulás, inkább kihagytam, hogy edzésre tudjak jönni. Nem éreztem ezt nagy áldozatnak.”
Az osztálytársai talán csodabogárnak gondolták, ő egyáltalán nem tekintett így önmagára. Érettségét bizonyítja, hogy a Körösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium padjait koptatva – matematikában és az orosz nyelvben is jeleskedve – szabad kezet kapott edzőjétől a tanulás és az erőnléti felkészülés összehangolására. Ő pedig mindig megoldja, hogy meglegyen a napi penzum, mindezt úgy, hogy az első fakultációs évét tapossa az iskolában. Még önmagát is meglepte, mennyire jól tudja menedzselni az idejét.
„Kisebbként mindig követtem a korosztályos Európa- és világbajnokságokat, és amikor Szűcs Luca 2019-ben kadétvilágbajnok lett, elkezdtem ábrándozni, hogy jó lenne megnyerni egyszer nekem is. Az első évemben nagyon szerettem volna kijutni, ettől túl görcsös voltam. Az egész szezonban a vb járt a fejemben ahelyett, hogy az előttem álló feladatokra koncentráltam volna. Minden héten a ranglistát nézegettem, számolgattam, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!