„Majdnem tökéletes nap volt remek rajttal, és aztán a gumikezelésünk is nagyon rendben volt. Szuper élmény volt vezetni az autót ma, sokkal jobb volt az egyensúlya, mint egy nappal ezelőtt – kezdte értékelését Max Verstappen, aki idénybeli kilencedik győzelmét érte el, ezzel pedig a Red Bull sorozatban már tizenkét elsőségnél jár, megdöntve a McLaren 1988 óta fennálló rekordját. – A csapat miatt különösen jó érzés ez az eredmény, rengeteg munkájuk van abban, hogy itt lehessünk. Bármilyen jó autód van, sorozatban tizenkétszer nyerni akkor is nehéz. Bármikor becsúszhat egy hiba, emberi vagy technikai egyaránt, de szerencsére most ilyesmiről szó sem volt. Valami egészen hihetetlen, amit idén művelünk, de őszintén szólva az elmúlt másfél évünk, az elképesztő. Bízom abban, hogy még jó sokáig kitart ez az állapot, és képesek leszünk a szezon második felében is hasonlóan jó teljesítményre. Nagyon ritka az olyan jó verseny, mint a mostani, talán egy évvel ezelőtt, Spában volt hasonló élményem. Ezért is vagyok rendkívül boldog.”
Hozzátette, nagyon koncentrált arra, hogy a rajtnál ne járjon úgy, mint Silverstone-ban, ahol a kerekek kipörgése miatt került hátrányba Norrisszal szemben. A kétszeres világbajnokot kérdezték arról is, mégis minek lehet köszönhető, hogy a pénteki-szombati szenvedés után ennyivel versenyképesebb volt az autója, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az új fejlesztésekkel feláldozták az egykörös tempójuk egy részét azért cserébe, hogy hosszabb etapokon még dominánsabb legyen a teljesítményük.
Verstappen kifejtette, nem tartja kizártnak, hogy a melegebb körülmények segítettek nekik. „Verseny közben egyébként is fokozatosan melegszik minden, úgy fest, bizonyos komponensek ideális működési tartománya magasabb hőmérsékleten van, de ezt még ki kell elemezzük. Az volt a rémisztő, hogy a futam előtt rengeteg beállítást kipróbáltunk, mégse sikerült rátalálnunk a megfelelőre. Ehhez képest a mai teljesítményünk nagyon örömteli” – tette hozzá a futamgyőztes.
A 15 millió forintot érő, összetört Herendi trófea
A másodikként leintett Lando Norris is kellemes csalódásként élte meg a McLaren futamon nyújtott teljesítményét, ám mielőtt kifejthette volna ezt jobban is, másik ügyben kellett megszólalnia.
Mi is történt Verstappen 15 millió forintot érő Herendi trófeájával?
Nem vagyok benne biztos, szerintem Max túlságosan is a szélére tette. Szerencsére nem az én gondom, hogy mi történik az első helyezettnek járó serleggel
– próbálta elviccelni a dolgot a 23 esztendős brit.
Bár a győzelemre ezúttal sem volt reális esélye a wokingi alakulatnak, Norris szerint „mega” hétvégét zártak a Hungaroringen.
„Ez a mai egyáltalán nem az a pódium, amelyre előzetesen számítottunk volna. Silverstone-ban a gyors, nyújtott kanyarokban volt nagyon jó a tempónk, ezekből a Hungaroringen azért nincs olyan sok. Oké, van egy-két tempósabb kanyar, de egyik sem az a negyedik-ötödik fokozatban, kis gázelvétellel is bevehető fajta. Szóval kellemes meglepetés, hogy most itt ülhetek. Ami a tempónkat illeti, arra azért nagy szükségem volt, hogy lerajtoljam Lewist, még ha nem is volt ideális a start számomra. Ha ott nem tudom megelőzni, akkor szerintem a versenyen sehol sem lettem volna rá képes, mert a Mercedes tempója a hosszabb etapokon nagyon jó volt, ráadásul a gumikezelést is jobban meg tudták oldani” – tette hozzá.
A kérdésre, hogy akkor most a McLaren vagy a Mercedes számít-e a második erőnek a Red Bullok mögött, megint csak nem tudott egyértelmű választ adni.
Nem lehet azt mondani, hogy a második legjobb kocsink lett volna. Szerintem a tempónk nagyon hasonló volt a Mercedeséhez, a verseny periódusától függően picit jobb vagy rosszabb. A gumikezelés az övék volt, mi viszont összességében talán összeszedettebben dolgoztunk, ennek köszönhető, hogy a dobogóra állhattam. Ha most Lewis ülne itt, őt kérdeznék arról, övék-e a második legjobb autó.
Elárulta, tavaly voltak pillanatok, mikor fogalma sem volt, hogyan vezesse a McLaren konstrukcióját, mert „egyik körben ilyen volt, aztán olyan a kocsi reakciója. Most más a helyzet, elég egyértelmű az irány, miben kell fejlődnünk, és jól érezhetően haladunk is előre. Ez jót tesz az önbizalmamnak, érezhetően magabiztosabb vagyok, de ez nemcsak rám, hanem az egész csapatra is igaz”.
Harmadikként Sergio Pérez kapott szót, aki agresszív gumitaktikával küzdötte fel magát a kilencedik rajtpozícióból a dobogóra. A mexikói elárulta, nem érzett magán különösebb terhet, pusztán szerette volna kiautózni magából a maximumot és így a lehető legtöbb pontot begyűjteni.
Hogy lett volna-e esélye a második helyre?
„Bíztam abban, hogy elkaphatom Landót, de a vége előtt nem sokkal volt két köröm, amikor nagyon megszenvedtem a gumikkal, ezzel pedig fordult is a kocka. Ő eltávolodott, míg Lewis viszonylag közel került hozzám. Ami a fejlesztéseket illeti, az időmérőn is látszott, mennyire szoros a mezőny, lehet, hogy egy körön nem működtek olyan jól a dolgaink, de a futam rendben volt. Hiszem, hogy a mai tapasztalatainkra is építve Belgiumban még inkább ki tudjuk aknázni a csomagunkban rejlő potenciált.”
Lewis Hamilton nagyon elrontotta a rajtot
A dobogóról lemaradó versenyzők a vegyes zónában értékelték a futamot – éppen ilyen érzelmekkel is…
„Sajnálom a rajtot, mert eléggé elrontottam, de versenykörülmények között a Red Bullok és a McLarenek is gyorsabbak nálunk, így ha esetleg az élen is maradok, akkor is nagyon nehéz lett volna […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!