A férfiaknál a főtáblán négy magyar vívhatott úgy, hogy mindannyian – a tavalyi olimpián ezüstérmes csapat négy tagja – selejtezőre kényszerültek. A 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-második Szatmári András hibátlan csoportkörrel, Gémesi Csanád egy kieséses asszót nyerve került a 64 közé, míg Rabb Krisztiánnak és a háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Szilágyi Áronnak – aki a párizsi játékok után szeptemberben Achilles-műtéten esett át és most tért vissza a nemzetközi porondra – két-két 15 tusig tartó párharcon kellett túljutnia.
Utóbbi aztán vasárnap, a főtábla első fordulóban fejezte be szereplését, mivel 15-10-re kikapott a 2023-ban Eb-bronzérmes, a március végi Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupán győztes francia Sébastien Patrice-tól. Szatmári, Rabb és Gémesi ugyanakkor sikerrel vette a nyitókört. Előbbi az amerikai Silas Choit, Rabb Krisztián a kanadai Fares Arfát, Gémesi Csanád pedig a dél-koreai Park Dzsunghót győzte le.
A FOLYTATÁS SZATMÁRINAK ÉS GÉMESINEK NEM SIKERÜLT, ELŐBBI AZ OLASZOK KLASSZISÁTÓL, LUCA CURATOLITÓL KAPOTT KI, UTÓBBI PEDIG AZ OLIMPIAI CÍMVÉDŐ O SZANGUKTÓL SZENVEDETT VERESÉGET EGYETLEN […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2025/05/04/szoul-kard-grand-prix-rabb-krisztian/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!