A spanyol szakvezető az „ágyúsok” kedd esti, Fulham elleni bajnokiját megelőző sajtótájékoztatóján beszélt a három hónapja maródi futballista állapotáról.
Saka még december 21-én dőlt ki, azóta 20 tétmérkőzést kellett kihagynia, de ennek a sorozatnak most vége: a Fulham elleni városi ütközeten már pályára léphet.
Bukayo kész visszatérni – szögezte le Arteta a hétfői sajtótájékoztatón. – Nagyon keményen tolta a rehabilitációt, mert nagyon vissza akart már térni. Nem akartuk elsietni a visszatérését, amíg nincs megfelelő formában, még kicsit vissza is kellett fogni, de már készen áll a visszatérésre. Hatalmas fegyvere ő a csapatnak, nagyon jól tudjuk, milyen hatással van az együttes játékára, szóval nagyon örülünk, hogy visszatérhet.
A 23 éves angol szélső remekül indította az idényt, 16 bajnokin 16 kanadai pontot (öt gól mellett 11 gólpassz) termelt, 24 tétmeccsen pedig 23-nál (9+14) járt, mielőtt megsérült.
Saka a londoniak utánpótlását kijárva 2019-ben került a felnőttcsapatba, ahol eddig 250 tétmérkőzésen lépett pályára (67 gól és 64 gólpassz a mérlege), piaci értékét pedig 150 millió euróra taksálja a Transfermarkt.de.
A londoniak hét bajnoki győzelmet arattak hiányában, de […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!