„Nem is tudom, melyik volt a legjobb része, a kilenc per kilenc, vagy a rekordok… Egyedül ötven háton nem tudtam megúszni az országos csúcsot, ami azért bosszant kicsit, de az összes többiben sikerült, még száz vegyesen is” – nyilatkozta a Magyar Úszószövetség hivatalos honlapjának Kós Hubert, miután magyar férfi úszótól még nem látott összetett sikert ért el a rövid pályás világkupában.
Kós ugyanakkor kiemelte, akadt egy ennél is fontosabb konklúzió is. „A hazaúton gondolkodtam el azon, igazából hol voltam három éve és hol tartok most… Akkor jöttem ki, és szintén Amerikában rendezték a világkupa-sorozatot… Kétszáz háton bejutottam a döntőbe, de úgy vertek le öt másodperccel, hogy csak néztem. Most meg nyerem az összetettet és úszok két világcsúcsot. Igazából itt jön ki Amerika, hogy mekkora hangsúlyt kap a víz alatti delfinezés és a fordulók. Látszik, mennyire fontos része ez az úszásnak és mennyit segített nekem az évek során, ezen a versenyen meg különösen. Nemrég néztem vissza: az utolsó nap száz háton nagyon keményeket delfineztem, de olyanokat, hogy még magamat is megleptem. Hogy őszinte legyek, ebben az úszásban most tényleg nem találtam hibát, ha csak nem azt, hogy az erős kezdés miatt az utolsó huszonötön meghaltam és a vállaim már nem működtek. De így is sikerült a világcsúcs.”
Tény, Kós az összes fontos címet begyűjtötte már, hiszen olimpiai, világ- és Európa-bajnok, a világrekord azonban eddig hiányzott – junior világcsúcsot úszott még 2021-ben, illetve Európa-rekordokat állított fel felnőttként. Sok úszó számára a világ valaha volt legjobb idejét elérni olykor még egy aranyéremnél is különlegesebb eredmény.
„Az biztos, hogy ezt nem könnyű feldolgozni. Igaz, Torontóban is mondtam már a kétszáz után, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!