Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Nyugodt voltam. Tudtam, hogy egy tus lesz. Tudtam, hogy ilyen körülmények között fog eldőlni. Erre készültem, mikor felálltam a pástra – mondta Siklósi Gergely arra a kérdésre, legalább az aranytus előtti pillanatokban megugrott-e a pulzusa a szokásoshoz képest. A magyar férfi párbajtőrcsapat 26:25-re győzte le a párizsi fináléban a szám címvédőjének számító japán együttest. – Magamban végig mormoltam, amikor két perchez értünk, amikor egy perchez értünk, hogy tudom, tudom, hogy egy tus lesz. Abba az egy tusba mindent beleadtam. Nem tudom, hogy milyen idegeim vannak, de örülök, hogy ilyen kedvesek velem! Akkor ment a legmagasabbra a pulzusom, amikor a végén felugrottam a szurkolók közé.”
Tokió egyéni ezüstérmese, aki már három éve kijelentette, Párizsba aranyért, ám elsősorban a csapat-, és nem az egyéni verseny aranyáért jön majd, a helyszíni újságírókkal viccelődve megjegyezte, igazából csak azért kellett a drámai végkifejlet, hogy a lelátókon ülve mi se unatkozzunk. Elvégre az előző két összecsapás, a Kazahsztán elleni negyeddöntő és a Franciaország elleni elődöntő is kifejezetten sima végkifejletet, tizenöt-tizenöt tusos sikert hozott.
„Izgalmassá tettük – csak nektek, mert unalmas lett volna 45:30-ra nyerni harmadszor is. Csak viccelek. Tényleg az hab a tortán, hogy ezt így, egy tussal tudtuk megnyerni. Nem is csak hab, cseresznye meg minden. Nem akartuk, hogy ilyen szoros legyen, de ez a japán csapat kivételesen jó. A jövőben biztos számolni kell majd még velük.”
Kifejtette, a páston többnyire az általuk eltervezett, kontravíváson alapuló stratégia dominált, ám ez nem jelenti azt, hogy egyértelműen sikerült volna dominálni magát az asszót is.
Nem tudtunk ellépni. Hiába vezettünk kettő tussal, hárommal, néggyel, ők visszahozták magukat újra meg újra. Nem remegtek meg. Lehet, hogy kellett volna hat-hét tusnyi előny is, és akkor kialakulhatott volna egy másik szituáció, de a négy ehhez nem volt elég. Azt mondtam a srácoknak az asszó előtt, hogy ez a mai a mi napunk, a mi momentumaink, ebben végig hittünk, és a végén, azzal az egy találattal, amit beszúrtam a legvégén, el is jött a nagy pillanatunk
– értékelte a férfi párbajtőrözőknél 52 éve, az 1972-es olimpián megnyert aranyérem óta nem látott fegyvernemi sikert.
„Egész nap végig fókuszált voltam. Ment a vívás, laza voltam, nem voltam görcsös, mint az egyéniben – folytatta az értékelést örömittasan Koch Máté. – Végre meg tudtam mutatni a magyaroknak, hogy igenis itt a helyem az olimpián. Hogy nem véletlenül jutottam ki! Ki tudtam tenni a pástra, ami bennem van, nem úgy, mint egyéniben. Ott nagyon-nagyon görcsös voltam, izgultam, de itt ezt az érzést le tudtam magamról vetni. Bátran indítottam el a támadásokat, és egy asszó híján az összeset megnyertem. Ez elképesztően ritkán fordul elő párbajtőrben. Nagyon boldog vagyok, hogy szólt nekünk a Himnusz az olimpián. Főleg hogy ezekkel a srácokkal lehettem együtt, akikkel tényleg óriási öröm versenyről versenyre együtt készülni.”
A Vasas világbajnoka hozzátette, pluszmotivációt jelentett számára, hogy egy olyan csapat tagjaként vívhatott pénteken, melynek tagjai kölyökkoruk óta jó barátok.
Nagyon jó barátok vagyunk, együtt nőttünk fel, szinte minden korosztályon együtt mentünk végig. Szinte végig egy csapatban is voltunk. Tényleg, nem nehéz azokért küzdeni, akiket szeretünk, és a TF-en van egy mondás: az egyéni sikert felülmúlja a csapaté. Jobban szeretek csapatban nyerni, mert sokkal jobb együtt nyerni, mert sokkal jobb utána együtt ünnepelni, együtt állni fel a dobogóra. A vívás lehet, hogy alapvetően egyéni sportág, de csapatban sokkal, de sokkal nagyobb élményt ad. Nagyon büszke vagyok, hogy ezt a magyar címert viselhetem a szívem felett, és csak annyit mondhatok, megyünk tovább! Köszönöm, Magyarország!
Ezt követően arról kérdezték, mennyire izgult 25:25 után, mikor eljött az aranytus ideje…
„No igen, ilyen szempontból azért nehéz az élet mellette: nem először vívunk egy tusra. Ő mindig azt mondja, nyugodt az ilyen helyzetekben – mi azért nem annyira. De nagyon bíztam abban, hogy ő fogja adni, és tényleg, a sors ezt akarta, hogy Magyarország nyerje párbajtőrcsapatban az olimpiát. Elcsuklik a hangom, annyira különleges este volt. Nehéz így feldolgozni, megemészteni, hogy két éven belül sikerült Európa-, világ- és olimpiai bajnokká válnom. Örülök, hogy tudtam bizonyítani a szurkolóknak, magamnak, és nem utolsósorban az edzőmnek. Nagyon sokat dolgoztunk együtt, a verseny alatt ő is eksztázisban volt. A vívásban azt szeretem, hogy sosem állhatsz le, lásd Japánt, amely az előző olimpiát megnyerte, és most is döntőben volt. Mi szeretnénk négy év múlva megvédeni a címünket.”
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!