Brands Hatch-ben, az angliai motorsport egyik ékszerdobozában zárul a brit Forma–4 idei szezonja, amely Molnár Martin számára az utolsó versenyhétvége ebben akategóriában. A magyar versenyző az időmérő edzésen a 6., illetve a 7. időt (utóbbi a második leggyorsabb körök rangsorában elfoglalt helyezése) érte el, ám mivel kétversenytársát is megbüntették, az első versenyt a 4. rajtkockából kezdhette.
A rajt után rögtön visszaesett az 5. helyre, ám a második kanyar előtt a külső ívenvisszavágott és két riválisát is megelőzte, majd rövid ideig a 3. helyen haladt, ámhamarosan mindkét megelőzött pilóta elment mellette. Innentől meglehetősenegysíkúan alakult a futama, lévén hiába próbálkozott, a szűk pályán nem tudott elmenni a 4. helyezett mellett.
Az időmérő nem alakult rosszul. Nem tudtunk valami sok kört megtenni a piros zászlós megszakítások miatt, utólag, a telemetria elemzése során pedig azt láttuk, hogy két kanyarban hagytam némi időt a pole pozícióhoz képest, de összességében jó időmérőnk volt
– kezdte értékelését a Virtuosi Racing pilótája.

„Ami a futamot illeti, a rajtnál kicsit kipörögtek a kerekeim, de ettől nem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2025/10/04/molnar-martin-formula-4-brands-hatch-szombati-nap/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!