A McLarenek nagy fölénye ellenére Max Verstappen örülhetett szombat este, amikor egy századdal megelőzte Oscar Piastrit az időmérő utolsó szakaszában, ahol a wokingi istálló másik versenyzője, Lando Norris a falban kötött ki, így csak a 10. helyről rajtolhatott.
Piastri remek rajtja aranyat ért
Piastri remekül kapta el az indítás pillanatát, és be is ment Verstappen mellé, aki csak úgy tudta őt visszaelőzni, hogy levágta a kanyart, amiért nem sokkal később öt másodperces büntetést kapott.
A rendkívül szűk utcai pálya minden évben magában hordozza a megszakítások lehetőségét, és már az első kanyarok egyikében össze is jött egy ütközés: Pierre Gasly és Juki Cunoda talált egymásra, érkezett is rögvest a biztonsági autó.
Az újraindítást remekül kapta el Verstappen, aki magabiztosan tartotta maga mögött az ausztrált, miközben Norris kapaszkodott felfelé, a 15. körben nagy nehezen már Hamilton előtt haladt a hatodik helyen, nem sokkal később pedig Kimi Antonellit is maga mögé utasította.
Piastri gumijai kezdték megadni magukat, és a 20. körben jött is a kerékcserére, ez azonban a McLarentől nem megszokott lassúságú volt, 3,4 másodpercet időzött, ezzel pedig Hamilton mögé érkezett vissza a pályára.
Nem sokat időzött mögötte az ausztrál, a 21. körben poros íven elment a hétszeres világbajnok mellett, aki nem sokkal később megkapta a nyakába az időbüntetését letöltő Verstappent is.
Amikor végre át tudta rágni magát riválisán, a holland hátránya már 3,7 másodperc volt Piastrival szemben, az élen Charles Leclerc haladt, mögötte a hozzá hasonlóan még nem kiálló Norris.

15
Fél távhoz érve Gabriel Bortoleto figyelmetlenségét bánta kis híján Fernando Alonso, de a kétszeres világbajnok spanyolt ezenkívül az is zavarhatta, hogy csupán a 16. helyért volt a csata – a még versenyben lévő 18 pilóta közül…
Norris remekül kapaszkodott, de a dobogó nem jött össze
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!