<!-- Goa3 beépítés:" /><!-- Goa3 beépítés:" /><!-- Goa3 beépítés:"><!-- Goa3 beépítés:">
2020. október 21., szerdaMa Orsolya napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 364,00 Ft | USD: 307,00 Ft | CHF: 339,00 Ft
2020.10.21. Orsolya Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 364,00 Ft | USD: 307,00 Ft | CHF: 339,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Magyar labdarúgás / Örök Fradi – N. Pál József publicisztikája

Örök Fradi – N. Pál József publicisztikája

 

A szurkoló örök. Közhely, mégis vitathatatlan fordulat. A szurkoló szenvedély vezérelte igazságérzete jelen idejű, vágyainak, véleményének kiindulópontja mozdíthatatlan, neki a tradíció a pillanat átélésének radikalizmusát szolgálja, ami csak a büszkeség, a határtalan bizalom forrása lehet. A drukkert a múlt ennek ellentmondó „kellemetlen” tényeivel zargatni nem ildomos, ő a históriát is a jelen emocionálisan determinált állapotából képes látni csupán, hiszi – hinnie kell –, hogy amit érez, átél, örökké így volt, megfellebbezhetetlenül.

A Ferencváros az ország s a Kárpát-medence magyarok lakta részének legnépszerűbb klubja. Erről vitát nyitni nem érdemes, s arról sem, hogy a rajongó – szerelmét az idők végtelenébe vetítve – „öröknek” tudja ezt az állapotot. „Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz”, mondja Fülöp Kálmán és Wolf Péter nótájának refrénje, s ennek a lélekben így is kell lennie, ha a klubot „csak” 1899-ben alapították (tehát nem létezhetett „mindig”), akkor is.

Számos fradista az örökséget Isten akaratának tudja (vesd össze: „köszönöm Istenem, hogy fradistának teremtettél”), amivel vitám természetesen nem lehet, ám mint minden történeti jelenségnek, ennek is megvannak a maga konkrét – és fölöttébb prózai – okai. Annak, hogy a legtöbb hívet vonzó klub a Ferencváros lett a XX. század első éveiben, társadalmi, szociológiai, játéklélektani összetevői elég pontosan leírhatók, ha a rajongó nemigen gondol erre, akkor is. Mindezt Szegedi Péter Az első aranykor című könyvében illő alapossággal megírta már, munkájára magam is súllyal támaszkodom.

Miért a futball lett – minden egyéni sportágat megelőzve – a legnépszerűbb, tudható. Itt ugyanis nem a legyűrendő idővel, centiméterrel, súllyal, de nem is a másik emberrel áll szemben a versenyző, hanem egyik csoport, egyik identitás a másikkal. Ebben a helyzetben a „mi” tudattal való azonosulás élménye fölfokozottan élhető át, időről időre (hétről hétre) kiszámíthatóan, midőn a pályán küzdő csapat és „mi”, az érte szorítók egyek vagyunk megmásíthatatlanul. Így az identitás önnön ellentéteit is rögvest előhívja persze, hisz azonosságot vallani csak „ahhoz, azokhoz képest” lehet, s az ellen fölött aratott diadal (annak vágya) nemcsak az öntudatot erősíti, hanem az életrevalóság jogát is megadja nekünk.

Egy csapat népszerűségét társadalmi, szociológiai beágyazottsága (mekkora tömeget képvisel), játékának fölismerhető, megkülönböztető, azonosságot adó jegye, és – nem utolsósorban – hosszabb távú eredményessége adja meg. Nos, Ferencváros a dualizmus idején hatalmas fejlődésen, iparosodáson ment át, lakossága az 1850-es 12 ezerről 1910-re majd’ 90 ezerre nőtt, sok-sok újdonságokra fogékony fiatallal, nem csoda hát, hogy József Attilának is minden évben 40-45 osztálytársa volt. A klubot a gyorsan asszimilálódó németség képviselői alapították (a magyarul beszélők aránya csak a 19–20. század fordulóján előzte meg Budapesten a németet!). Ez a szociológiai tény a kezdetben lokális beágyazottságú csapatnak (a címer kilenc sávja a kerületre utalt) széles merítési lehetőséget adott, előbb helyben, majd tágabb körben, s az alsó középosztálybeli bázis plebejusabb elemekkel is dúsult. Az egyesülethez kötődő, benne az azonosság élményét fölismerő tömeg gyorsan gyarapodott. S mert az első két bajnokság (1901, 1902) győztese, a BTC epizodista lett, a MAC amolyan „urak klubjának”, míg a Postás vagy a Törekvés szakmaspecifikus egyesületnek számított, az 1903-tól sikeres Fradi hamarosan a növekvő számú „kisemberek” gárdája lett a kerületen kívül is, s az akkor „külvárosi” identitással élő népesség nagy része vele azonosult. A század első évtizedében megerősödő, derekát a futballnak csak kényszerből beadó, javarészt asszimiláns szándékú zsidók alapította, irányította – de magát nem zsidó csapatként definiáló – MTK a külvárosból nézvést a „belváros” csapatának tetszett, noha lokális beágyazottsága nem volt. A centrum-periféria, nagypolgár-kispolgár, zsidó-keresztény ellentét az MTK–FTC szembenállásban szociológiai, mentalitástörténeti értelemben fölfedezhető volt tehát, ám a vetélkedés szimbolikájához csak ez nem lett volna elég (az MTK-nak is voltak nem zsidó, az FTC-nek is zsidó játékosai, tagjai, szurkolói).

A Fradi kezdetben az angol „rúgd és fuss” módi követője volt, hajtottak, erőből küzdöttek a futballisták. Ez a stílus a lelkes, a szívet a „pályára tevő” (ami a Fradi-szív fordulat forrása lett) játékként, hozzáállásként rögzült ezrek tudatában, midőn a csapat modora – a kombináció és a lendület keverékével – már a rövid passzos, technikás skót stílust követő MTK inspirációjára épülve mívesebb lett, akkor is. Fradi-stílusban játszani annyi, mint fergetegesen támadni, dominálni máig (vö.: „Volt egy csapat, úgy száguldott, mint a szél”), ezt várja ösztönösen a szurkoló. (Ezt az atavisztikus igényt kizárólag az eredményesség írhatja felül átmenetileg – lásd Rebrov-jelenség.)

S ezzel a népszerűség harmadik föltételéhez, az eredményességhez értünk. A Fradi 1903-ban már bajnoki címet ünnepelt, s az első háborúig tizenhárom idényből nyolcszor diadalmaskodott, míg a fő ellenlábas – kívülről „zsidósnak” látott – MTK csupán háromszor. Ő lett a Magyar Kupa elődje, az Ezüstlabda végső győztese (ötször nyerte el), az 1911–1912-es nyugat-európai túrán – Magyarországról elsőként szerepelve – angol csapatot is vert, övé lett – mert a régit kinőtte – az első, akkor hatalmas stadion ’11 elején, s itt, az Üllői úton játszottak labdarúgásunk első, külhonban is becsült sztárjai (Rumbold, a nők bálványa, Schlosser, akiről versenylovat, cipőkrémet is elneveztek és mások). Akadt, hogy a válogatott – ’13-ban Bécsben – kilenc fradistával állt fel (4:1-re győzött).

S nincs oly versengést imádó lélek, aki ne a győzteshez szeretne tartozni, ugyebár. Az FTC sikereit (1908 és ’13 közt ötször volt bajnok zsinórban) az MTK ezt követő – háborúval, országvesztéssel tarkított – „tízes sorozatának” (1914–1925; ’15-ben nem volt bajnokság) hatása sem írhatta felül immár. (1903 és ’29 közt vagy ez, vagy az a gárda lett az első, innét az „örökrangadó” elnevezés.) S mivel a sportág egyre terjedt, és volt sajtó, ami az eredményekről tudósított, a kedvencválasztás trendje is egyértelműen determinált lett. Vidéken is rúgták már a labdát, ám az első osztályba kerülni 1926 – a profizmus bevezetése – előtt onnét nem lehetett, így a mintát kereső nem fővárosi lélek – mindig keresi, akkor a „belátható” hazában, ma a nagyvilágban – jó eséllyel a „kisemberek”, a „nép” csapatához kötődött általában. A helyi (falusi, városi) identitások ettől még megmaradtak persze, ám a kiválasztott reprezentatív csapat – akár a rögzült tudat (vö.: „rendes magyar ember Fradi-drukker”) – nem volt többé lecserélhető. Így a tábor növekedését családi hagyomány, öröklés is segítette majd’ a kezdetektől.

S aztán a történelem magasabb hatványra emelte ezt: az 1945 utáni idő, midőn a klubot be akarták tiltani, 1949–1950, amikor – a sport sztálini típusú átszervezése „melléktermékeként” – a klub nevét, színét is elvették végül, majd a hatvanas évek – Gáspár Sándorral (Vasas-drukker politikus, MSZMP KB titkár, SZOT-főtitkár) szólva – „középszerűsítő” tervei. Aki a renddel szemben állt – többen, mint ahányan mondani merték – s a futball szerelmese volt, rendszerint e csapat mellett kötött ki. Például Mándy Iván, aki a 33 FC (és Zsák Károly) imádójából lett Fradi-szurkoló, igaz, lelkesedése ’70 körül – a hanyatlás idejétől – alábbhagyott.

Van-e ma annyi fradista – nem meccsre járó, mert az nyilván nincs –, mint ’10-ben, ’30-ban, ’50-ben vagy ’67–’68-ban, nem tudom. Lehet, van, gyanakodva, legyintve, de sikerre is vágyva ott a mélyben, ezt hiszem. Az igényeket muszáj lett közben alább adni persze, ám az idea tán megmaradt, s bármi, a valaha volt nagyságra nyomvonalaiban emlékeztető részsiker (a magyar bajnokság csak módjával az) előhívhatja a régi-régi áhítatot.

A Bajnokok Ligája főtábláján a Ferencváros Juventus és Barcelona elleni meccsén – vírusmentes körülmények között – alighanem a Puskás Aréna kétszerese is megtelne. Mert a szurkoló s az öröm vágyának szenvedélye örök, ezen százhúsz év sem változtatott.

Forrás:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/orok-fradi-n-pal-jozsef-publicisztikaja-2788567

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Lehet, hogy érdekel...

Szoboszlaiéknak kötelező a győzelem; Jó példa a tenisz

  Kisebb megszakításokkal hét évet edzősködött hét klubnál – Kecskemét, Paks, ETO, Videoton, DVTK, Balmazújváros …