2023. június 9., péntekMa Medárd napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 369,00 Ft | USD: 344,00 Ft | CHF: 379,00 Ft
2023.06.09. Medárd Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 369,00 Ft | USD: 344,00 Ft | CHF: 379,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Önmagukat csapják be, akik a könnyebb sikerek felé mozdulnak

Hirdetés

Önmagukat csapják be, akik a könnyebb sikerek felé mozdulnak

Lőrincz Attila 1995 óta él az evezős sportágban, 2009-től pedig edzőként tevékenykedik. Miközben a válogatottakat adó és a hazai versenyeken meghatározó szerepet betöltő Külker EK Óbuda versenyzőit edzette, 2017-től már az utánpótlás válogatottat is vezette, majd tavaly október óta a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya lett. Korábbi feladatait ifj. Pergel László vette át, míg Szögi László a sportágfejlesztői igazgató szerepkört tölti be.

A Magyar Evezős Szövetség hármukat olyan koncepció és szakmai program kidolgozásával bízta meg, melynek célja, hogy átalakítsák az utánpótlásképzés irányelveit, és olyan felfogásban alakítsák, tervezzék a jövőt, amellyel sokkal jobb szakági eredményeket érhetnek el versenyzőink, például az ötkarikás játékokon.

Lőrincz Attila többek között arról beszél az evezéssel kapcsolatban:

Hirdetés

  • melyek a legnagyobb sportági buktatók fiatalkorban;
  • milyen körülmények között vette át a felnőtt válogatott irányítását;
  • miben látja az utánpótlás-képzés legnagyobb problémáit;
  • milyen főbb módszereket dolgoztak ki a versenyzők hatékony felkészülése érdekében;
  • hogyan látja regionális szinten a magyar evezősport helyzetét;
  • és miként tekint a magyar szakág jövőjére, annak ismeretében, hogy jövőre evezős Európa-bajnokságot rendeznek Magyarországon.  

Mi kell ahhoz, hogy a fiatalok megmaradjanak az evezésben, és ne távolodjanak el a sportágtól?

Jelenleg ez az egyik leginkább aktuális kérdésünk, ami komoly problémát jelent, mert így lehetetlen hosszú távon előre tervezni. Vegyünk egy példát: adva van egy ígéretes négypárevezős csapat, de az utóbbi évek tapasztalata alapján sajnos nagyon könnyen előfordulhat, hogy az egyik tag abbahagyja az evezést, így viszont borul vele együtt az egész projekt.

Ennek okát leginkább a fiatalkori sikertelenségben látom. Az evezés olyan sportág, amelyben serdülő korosztályban még alig lehet említésre méltó eredményt elérni, sőt 

NAGYJÁBÓL 16 ÉVES KORIG MEG SEM LEHET MONDANI A GYEREKEKNÉL, HOGY MEKKORA POTENCIÁL REJLIK BENNÜK, ÉS MIRE LEHETNEK KÉPESEK A JÖVŐBEN.

Lőrincz Attila

Lőrincz Attila

Fotó: Németh Kata / Index

Amennyiben fiatalon nincsenek sikerélmények, hamar elkedvtelenedik a versenyző, továbbá szülői részről is azt a visszajelzést kapja, hogy hagyja abba, ha nem leli benne örömét és nincs sikere. Így rengeteg tehetségünk elveszik, és idejekorán eltávolodik az evezéstől.

Erre ugye a korábbiakban az volt a megoldás, hogy olyan számokban indították a fiatal versenyzőket, amelyben viszonylag kevés induló van. A színvonal és az erőviszonyok ott alacsonyak, így könnyebben lehetett sikereket elérni. Ez azonban valamilyen szinten önmaguk becsapása volt. Ezt azért mondom, mert ha ilyen versenyeken jó eredményeket értek el evezőseink, akkor már azt gondolhatták, hogy az olimpiai számokban is fel tudják venni a versenyt a mezőnnyel. Mondanom sem kell azonban, hogy ez közel sincs így, hatalmas a különbség a két szint között.

Meglátásom szerint az olimpiai és nem olimpiai számokat lényegesen meg kell különböztetni. Amellyel persze sportágon belül nem leszek a legnépszerűbb, de hogyha jelentős eredményeket szeretnénk elérni a jövőben, akkor nem olyan számokban kell versenyeztetni a fiatalokat, amelyek nem kompatibilisek az olimpiai szinttel.

És persze ez adja magával a következő problémát, hogy az olimpiai számokban nem az összes versenyzőnk marad meg. Miként azt is nehéz megemészteni, hogy ezeken a versenyeken eleinte egészen biztosan a mezőny végén végez. Ezt el kell fogadni, ezzel együtt kell tudni élni és dolgozni, napról napra keményen edzeni, mert más útja nincs annak, hogy olimpiai számokban eredményt érjünk el.

Milyen egy ideális életpályamodell hazánkban evezősként? 

Ez fontos témakör, mivel jellemző probléma, hogy van például a húszas évei elején járó sportoló, aki egyetemista, de részben már el kell tartania magát, emellett pedig edzésekre, versenyekre jár, ami nagyon nehezen összeegyeztető. Főként úgy, hogy ne menjen az edzés, a felkészülés minőségének és mennyiségének rovására. A sportági finanszírozás is egyre kevesebbet bír el, aminek következtében újabb létszámcsökkenéssel kell számolni. Így fordul elő az, hogy többen inkább abbahagyják az evezést.

A KORÁBBI időszaknaK JELLEMZŐ PROBLÉMájA VOLT, HOGY A RENDSZER OLYAN TERÜLETEKRE IS ELKÜLÖNÍTETT ANYAGI ÉS EMBERI ERŐFORRÁST, AMELYEK NEM OLIMPIAI SZÁMOK VOLTAK, ÍGY EZEN IS VÁLTOZTATTUNK.

Ha egy ideális életpályamodellt nézünk, jó és követendő példa lehet Bertus Kittié. Hozzátartozik a történethez, hogy számára is nehézséget okoz, ha a munkahelyén nem kap kedvezményeket, például az otthoni munkavégzés lehetőségét a cégtől, amelyek nélkül nagyon nehéz összeegyeztetni az élet dolgait. Kittivel kapcsolatban az a helyzet, hogy most 28 éves, a legjobb korban van, egypárban gőzerővel készülhet a párizsi olimpia kvalifikációjára, de közben számára is megmaradnak a civil élet kihívásai.

Az lenne a legjobb, ha tudnánk olyan munkát biztosítani versenyzőinknek, amelyek végzése mellett elegendő idejük jutna az élsportolói szinten megkövetelt edzésmennyiség elvégzésre és energiaszint befektetésére. Ideális, ha a sportoló elvégez egy egyetemet, és vannak közben számára támogatási programok, amelyekkel sajnos a korábbiakban nem annyira foglalkoztak.

Bizakodásra adhat okot, hogy a szövetség élén erre megfelelő elnök áll, Cseh Ottó üzletemberként, vezetői tapasztalatait kamatoztatva jól kezeli a támogatási programokat, és ennek köszönhetően hosszú távon talán egyre több fiatalt sikerül a sportágban tartanunk, amely pozitív jövőképet adhat a magyar evezésnek.

Lőrincz Attila

Lőrincz Attila

Fotó: Németh Kata / Index

Milyen helyzetben vette át a felnőtt válogatott irányítását, és színre lépésével milyen irányba indult el a magyar evezősport kirakatcsapata?

A munkámat az evezősöknél még utánpótlásedzőként kezdtem, amely számomra építő jellegű munka volt, aztán lettem a felnőttek szövetségi kapitánya. Utóbbiaknál az elmúlt években folyamatosak voltak a rendszeri és vezetőségi változások, többször cserélődött a szövetségi kapitány személye, ezzel párhuzamosan az is változott, hogy milyen szakmai program alapelvei szerint dolgozzanak az edzők. Miután folyamatosan követem a nemzetközi trendeket a sportágban, azt tapasztaltam, hogy a korábbi vezetőség olyan régi rendszert alkalmazott, amely abszolút idejétmúlt. Ezen mindenképpen változtatni akartam.

Jelentős generációs és gondolkodásbeli különbségek voltak. A mi elképzeléseink szerint a sportolót nem az aktuális eredmények fényében kell megítélni, hanem maga a folyamat alapján, amelyben részt vesz. Ennek szellemében dolgoztuk ki a felkészülési tervet, egymásra épülő folyamatok alapján.

Odafigyelünk arra is, hogy a fiatal reménységeinket ne versenyeztessük agyon. Természetesen a fiatalok számára is kell a verseny, de csak egészséges mértékben. Ennek több oka van. Az egyik ilyen, az úgynevezett fejlesztési virágkorok. Mindig ezeknek megfelelő gyakorlatokat kell végezniük a fiataloknak, hogy a jövőben meglegyen az esélyük olimpikonná válniuk. Ez is olyan fontos változás volt, amelyet az új szakmai programban dolgoztunk ki, és ezáltal igyekszünk sokkal sikeresebb utánpótlás-korosztályt nevelni.

[…]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/sport/2023/04/30/olimpia-2024-evezes-lorincz-attila-szovetsegi-kapitany-interju/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

David Moyes Manchester helyett Prágában lépett Sir Alex Ferguson örökébe

David Moyes Manchester helyett Prágában lépett Sir Alex Ferguson örökébe

A Fiorentina 33, a West Ham United 47 év után jutott el európai kupasorozat fináléjába, …