Max Verstappen, a Red Bull címvédője nyerte sorozatban negyedjére a 39. Formula–1-es Japán Nagydíjat. A négyszeres világbajnok holland mögött legnagyobb riválisa, a mclarenes Lando Norris, míg a dobogó alsó fokára a születésnapos ausztrál csapattársa, Oscar Piastri állhatott fel. A két Ferrari megint nem tudott beleszólni az élharcba, ahogy a holland új csapattársa, Cunoda Júki sem: a japán folytatta elődje vesszőfutását, és pont nélkül zárt.
A McLaren versenyzői tűntek sokáig a befutónak szombaton, majd jött Max Verstappen, aki 12 ezredmásodperccel megelőzte Lando Norrist, és megszerezte a pole-pozíciót – a 2025-ös szezonban először, Japánban zsinórban negyedjére.
Oscar Piastri és Charles Leclerc a második sort bérelte ki, míg a Red Bullban hazai futamán debütáló Cunoda Júki csupán a 15., az istálló mellőzött versenyzője, Liam Lawson a 14. lett.
Nagyon nyugodtan rajtolt a mezőny az 53 körös futamon: Verstappen könnyedén sorolt be a McLaren kettőse elé, akiket Leclerc és a Mercedes-duó követett. Az első tízben nem történt helycsere, a mezőny második felében csupán egy-egy pozícióváltás volt – többek között Cunoda és Lawson, valamint Pierre Gasly és Fernando Alonso között. A pontszerző helyeken így Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Russell, Kimi Antonelli, Isack Hadjar, Lewis Hamilton, Alexander Albon és Oliver Bearman menetelt.
Kevés izgalomnak lehetett szemtanúja az, aki felkelt kora reggel a futam kedvéért: a körözés első negyedét követően csupán egyetlen Hamilton-előzést, Lance Stroll-kerékcserét és eső-előrejelzést láthatott.
A 22. körben megérkezett az élmezőny trió a boxba, a Red Bull egy másodperccel lassabban dolgozott, mint a McLaren, Norris pedig igyekezett még a kijáratnál közvetlen riválisa elé kerülni, a holland pedig önmagához híven nem hagyta magát. A mclarenes versenyző így lecsúszott a fűre, azonnal vizsgálatot követelve, amit a holland természetesen megmagyarázott, szerinte Norris nem volt pozícióban. Az esetet végül gyorsan lezárták, a bírák nem szankcionálták egyik versenyzőt sem.
A felbolydult mezőnyt Antonelli vezette (aki a sportág történelmének legfiatalabb élmenője lett ezáltal), mögötte Hamilton, majd Hadjar és Albon volt a sorrend, Verstappen a hatodik helyre tért vissza a kiállása után.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!