Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapatának minden tagja nagyszerű teljesítményt nyújtott csütörtök este a labdarúgó-Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulós mérkőzésén, amelyen a magyar bajnok 3–2-re legyőzte a házigazda Salzburg együttesét. Kristoffer Zachariassen, Ötvös Bence és Dibusz Dénes is kiemelte, hogy a sikerért és a határon feltartóztatott szurkolóikért is küzdöttek, a sérülésből visszatérő magyar válogatott kapus pedig „nehezen érthető és emészthető” döntésnek nevezte az osztrák hatóságok lépését.
Mint arról az Indexen is beszámoltunk, a Ferencváros úgy nyert 3–2-re a vendéglátó Salzburg ellen, hogy kulcsjátékosa ki sem utazott Ausztriába, szurkolói nagy részét nem engedték át az osztrák hatóságok a határon, 1–0-s hátrányba került a 13. percben, sőt Varga Barnabás még büntetőt is rontott.
Robbie Keane a találkozót követő sajtótájékoztatón elárulta, a stáb tagjainak egész héten azt mondta, hogy ez a mostani Kristoffer Zachariassen mérkőzése lesz, mert az ellenfél játéka kedvezni fog a norvég futballistának.
Három olyan középpályásom van, aki soha nem hagyja abba a futást: Zachariassen, Kanichowsky és Ötvös Bence. Mindhárman kiválóan játszottak, különösen a második félidő első 20-25 percét emelném ki velük kapcsolatban, hiszen az elveszített labdák visszaszerzésében nagyszerűen teljesítettek, de Zachariassen ekkor szerezte a gólját is. Számítottunk rá, hogy az ő védők közötti befutásaiból lehetnek majd helyzeteink, és ez így is történt. De Bencének is remek meccse volt, sokat dolgozott, nagy munkája van abban, hogy nyerni tudtunk
– válaszolta az MTI kérdésére Keane, majd a szünetben elhangzottakkal kapcsolatban kiemelte, teljes mértékben nyugodt hangvételben beszélt a játékosaival, mert biztos volt abban, hogy lesznek gólszerzési lehetőségeik a második 45 percben.
„Varga Barnabás kihagyta a tizenegyest, mondtam neki, hogy felejtse el, lépjen túl rajta, folytassa a játékát. Valójában az egész csapattól csak annyit kértem, hogy folytassuk, mert láttam, hogy jól játszunk, annak ellenére, hogy az első félidőben nem sikerült gólt szereznünk. Megvolt a tervünk, tudtuk, hogy mire számíthatunk a riválistól, és próbáltuk végig azt játszani, amit elterveztünk, a srácok pedig kiváló teljesítmény nyújtottak a meccs egészét tekintve.”
Kollégája, a Salzburgot irányító német Thomas Letsch úgy vélte, legnagyobb problémájuk az volt, hogy azt a nyomást, amelyet az összecsapás bizonyos szakaszaiban rá tudtak helyezni a Ferencvárosra, nem tudták fenntartani.
„Az ellenfél három gólja után voltak még olyan időszakok, amikor úgy tűnt, hogy az 1–3-as állás ellenére tudunk majd még valamit tenni az egyenlítésért, de a végére biztossá vált, hogy a három kapott gól túl sok volt ahhoz, hogy vissza tudjunk jönni a meccsbe”.
Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros középpályása szeretett volna bizonyítani, és jó érzéssel tölti el, hogy hatással tudott lenni a csütörtök esti győztes mérkőzésre.
Jó volt újra kezdőként pályára lépni, és úgy érzem, végig jól is játszottunk, az első kapott gólunk pedig egy kicsit szerencsétlen volt. A szünet után viszont megerősödve tértünk vissza a pályára, és úgy gondolom, megérdemelten győztünk.
Zachariassen elmondta, „keményen” dolgozott az edzéseken, és nagyon jó érzés számára, hogy pozitív hatással volt a csapat játékára és az egész mérkőzésre.
„Három összecsapáson hét pontot szereztünk eddig, két idegenbeli győzelmünk van, szerintem ez egy kiváló rajt. Ugyanakkor vannak még olyan dolgok, amelyeken javítanunk kell, és közben át kell mentenünk ezt a formát a bajnokságba is, és ott is el kell kezdenünk nyerni a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!