Immár ott tartunk, hogy a nemzetközi viszonylatban eléggé ismeretlen, 27 éves támadó szinte a semmiből Európa egyik legfelkapottabb gólgyárosa lett, amely mellett természeten nem ment el szó nélkül a nemzetközi sportsajtó. Sőt, az angol élvonalban az Unai Emery vezette Aston Villa jelenleg a Manchester Cityvel karöltve a két legjobb formában játszó együttes: legutóbbi öt bajnokijából mind az ötöt megnyerte.
A nemzetközi futballtavasz egyik legnagyobb meglepetése nemcsak a hazai futballrajongóknak lehet még ismeretlen, bár könnyen lehet, ez már nem lesz így sokáig. Watkins, a Premier League-ben valósággal szárnyaló Aston Villa kulcsjátékosa szinte minden meccsen megzörgeti az ellenfelek hálóját. Legutóbb éppen a közvetlen rivális Newcastle United ellen talált be kétszer, és osztott ki mellé egy gólpasszt. Itt tart jelenleg az angol futball legújabb sztárjelöltje, de vajon honnan indult és miként érkezett el idáig?
Ollie Watkins 1995 utolsó előtti napján, december 30-án látta meg a napvilágot az angliai Torquay-ban, fiatal éveit pedig a közeli Newton Abbotban töltötte. Ami a sportolói karrierjét illeti, kilencévesen még nem járt sikerrel próbajátékon az Exeter akadémiáján, de pár évvel később az U11-es csapatban lehetőséghez jutott.
Akadémiai évei olyannyira jól sikerültek, hogy 2012-ben ösztöndíjszerződést kapott, majd a 2013–2014-es idényben 30 gólt szerzett az U18-as együttesben, így nem kellett sokat várni arra sem, hogy profi szerződést kínáljanak neki. Watkins lehetősége az Exeter felnőttcsapatában első ízben a negyedosztályú Hartlepool United ellen jött el, majd a következő szezontól már többet számítottak rá, igaz, leginkább a padról beszállva.
Végül 2014 decemberében kölcsönben távozott a Weston-super-Mare csapatához a szezon hátralévő részére, ahol 25 fellépésen 10 gólt szerzett. Kölcsönjátéka után visszatért az Exeterhez a St James Parkba, viszont az első csapat rotációjába még mindig nem tudta beverekedni magát. Végül néhány alkalommal leülhetett a kispadra, ahonnan kifejezetten hasznos tagja lett csapatának, így 2016 márciusától már a kezdőcsapatban számítottak rá.
Az említett hónapban ígéretes mutatókkal zárt, hat mérkőzésen négy gólt szerzett, amelyekkel megalapozta helyét a rotációban, még a Hónap Fiatal Játékosa címet is elnyerte.
Megtartotta rögtönzött gólgyárosi szerepkörét, április közepéig már 10 mérkőzésen nyolc találatnál járt, melyek közül egyet megválasztottak klubon belül a szezon góljának. Végül a szezont 22 fellépésen 10 találattal zárta a negyedosztályban. Ez volt az a szezon Watkins számára, mikor elérte az áttörést csapatánál.
Ennek megfelelően a következő idényben már stabil kezdőjátékos volt a negyedosztályban, sőt, az Exeter feljutási reményekkel vágott neki a szezonnak, amely végül majdnem össze is jött, de a negyedosztályú rájátszás fináléjában, a Wembley Stadionban Watkinsék alulmaradtak a Blackpool ellen. Ennek ellenére a szezon során a fiatal angol támadót egy alkalommal a hónap Játékosává választották, sőt az egész idényben nyújtott teljesítményéért elnyerte az EFL év fiatal Játékosa elismerést.

Watkinst 2017 nyarán nesebb klubok is megkörnyékezték, és rögtön két osztályt is ugrott felfelé a ranglétrán, mivel az akkor másodosztályú Brentforddal írt alá négyéves szerződést, további egy évre szóló opcióval. Két évvel később a sikeres szereplésének köszönhetően újabb konktraktust ajánlottak neki, amely már többek között lényegesen nagyobb fizetéssel is kecsegtetett. A 2019–2020-as Championship-idényben Watkins 50 alkalommal lépett pályára, és minden versenysorozatot figyelembe véve 26 gólt szerzett. Ennek ellenére nem harcolta ki az elsőosztályú tagságot a Brentforddal, mivel a rájátszás fináléjában a Fulham ellen elbuktak.
Vereség ide vagy oda, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!