A közel-keleti F4-es sorozat és annak versenyzői számára is új helyszínen, a Formula–1-es Katari Nagydíjnak is otthont adó Losail International Circuiten csapott össze idén utoljára a Formula–4 Middle East Championship mezőnye, benne Molnár Martinnal. Az utolsó fordulónak pedig külön színezetet adott, hogy a hosszú távú sportautó-világbajnokság (WEC) betétsorozataként mérkőzhettek meg a fiatalok, így Martin is először versenyezhetett vb-mezőny mellett, Ferrarik, Porschék, BMW-k és Aston Martinok árnyékában – írta a versenyző menedzsmentje az Indexnek küldött közleményben.
Az Evans GP pilótája a legjobb eredményének beállítása és legjobb időmérős eredményének elérése után érkezett a 2021 óta egy szezon kivételével a Forma–1-et is évről évre vendégül látó pályára, a 16 kanyarból álló, 5419 méteres Grand Prix-nyomvonal pedig rögtön elnyerte a tetszését. Az első versenynap azonban balszerencsésen alakult a számára, hiszen önhibáján kívül kétszer is ütközött, a második napra maradt harmadik futamon azonban a 13. helyről rajtolva a 9. helyig jött előre a 25 fős mezőnyben, így pozitív szájízzel zárta le a tapasztalatszerzésre és a brit F4-es bajnokságra remek felkészülésnek bizonyuló közel-keleti F4-es szezont.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/forma1/2025/03/03/molnar-martin-f4-middle-east-championshiptol-szezonzaras/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!