Egy héttel a szezonnyitó doningtoni forduló után már az idei brit F4-es bajnokság második versenyhétvégéjét rendezték, méghozzá Silverstone-ban, a Formula–1-es mezőny által is használt Grand Prix-pályán. Mint utólag kiderült, Molnár Martin kettő helyett egy dobogós helyezéssel vágott neki a második fordulónak, utólagos óvások miatt ugyanis többek doningtoni büntetését is törölték, a Virtuosi Racing pilótája így az első hétvége utolsó futamán nem 3., hanem 5. lett, írta közleményében a MOTAM.
Ez azonban mit sem számított már Silverstone-ban, ahol Martin sokkal jobban kezdett, mint Doningtonban, hiszen az időmérőn a 3. leggyorsabb kört futotta, a második leggyorsabb körök rangsorában pedig 2. lett. A hétvége első futamát így a 2. rajtkockából kezdhette, a rajtja azonban nem sikerült, ami miatt bukott egy pozíciót. Miután kétszer is be kellett küldeni a biztonsági autót, a mezőny végül mindössze 9 kört tett meg az 5891 méter hosszú pályán, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzőjét a 3. pozícióban intették le.
„Az időmérőben volt még benne, úgyhogy meglehetett volna a pole, de nem vagyok elégedetlen a második és harmadik helyezéssel sem. Nagyon hosszú ez a pálya, úgyhogy nehéz jó kört összerakni, könnyű hibázni a tempós kanyarokban. Ami az első versenyt illeti, nem ez volt életem rajtja, kicsit beragadtam és veszítettem egy pozíciót. Ez egy nagyon tempós pálya, tele gyors kanyarral, ezért a turbulens levegőben nem könnyű követni az elöl haladót, így sajnos nem tudtam támadni a második helyért. Nem volt könnyű verseny, de a rajtnál történt pozícióvesztés után ez volt maximum” – értékelte Molnár Martin a kvalifikációt és az első futamot.
Összegzésével Mark Salmon, a Virtuosi Racing csapatvezetője is egyetértett.
„Martin nagyon jó munkát végzett, az időmérő második szakaszában ugyanakkor maradt benne. Az első szektorban sokat javított és a harmadikban is előrelépett, de a másodikban nem jött össze az a kis javulás, és hibázott is egyet. Amikor ilyen szoros a mezőny és századokért küzdesz, akkor könnyű benne hagyni egy kicsit. Összességében örültem az eredménynek, de benne volt a pole megszerzése. Ezután a rajtja nem sikerült jól, és sajnos ebben a lebonyolítási rendszerben általában azon a helyen fejezed be a futamot, amelyiken befordulsz az első kanyarba. Még egy ilyen széles és hosszú pályán is nehéz előzni. Ugyanakkor a harmadik helyért jó sok pont jár, és a bajnokság szempontjából erre van szükség.”
Mivel vasárnap a fordított rajtrácsos második futamot Martin a 10. helyről kezdte, a pontszerzés ezen a versenyen is abszolút elérhető közelségben volt, de csak az első kör feléig, ekkor ugyanis az egyik riválisa leterelte a pályáról a magyar pilótát, aki így visszaesett a 17. helyre. Innen több előzést bemutatva ezután visszakapaszkodott 10.-nek, pontot így nem szerzett.

„Jól rajtoltam, a kör első fele jól sikerült, megvolt a tempónk, így csak előre kellett figyelnem, de végül bebújtak mellém és kitereltek a pályáról a fűre. A fordított rajtrácsos futamokban benne van, hogy kisebb káosz alakul ki, hiszen az általában hátrébb levő versenyzőknek ez az esélye arra, hogy jó eredményt érjenek el – összegzett Martin. – Rengeteg pozíciót buktam, de igyekeztem a lehető legtöbbet visszaszerezni. Jó néhányat előztem is, mert a mezőny hátsó részéhez képest volt akkora tempóelőnyöm, hogy lendületből el tudtam menni több versenytársam mellett.”
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!