A Hungarian Motorsport Academy (HMA) 16 esztendős versenyzője az időmérő edzésen a 13. rajtkockát szerezte meg az első, valamint a 11.-et a harmadik futamra, de amennyiben néhány centiméteres pályaszélesítés miatt nem veszik el a legjobb idejét, a 8. pozícióban zárt volna. Az első futamon ezután jó rajttal feljött a 9. helyre, végül pedig szenzációs dupla visszaelőzéssel tarkított versenyzés után a 11. helyen intették le.
„A dupla visszaelőzés volt a futamom fénypontja, de a rajtom és az első kör sem sikerült rosszul. Jó lett volna a végén elcsípni a tizedik helyet és azzal a fordított rajtrácsos pole pozíciót, de ez most nem jött össze. Igyekszünk a második és a harmadik futamra előrelépni a beállításokkal, miközben nekem a pihenésre is nagyon oda kell figyelnem, hiszen nagyjából 5 órát fogok tudni aludni a vasárnap reggeli futam előtt, majd 10 órát kell várnunk az esti, harmadik futamig” – értékelt Molnár Martin az első verseny után.
A helyi idő szerint vasárnap reggeli második futamon Martin aztán még jobban rajtolt, mint az első versenyen, és a 11. helyről indulva az első kör végén már a 8. helyen haladt. A folytatás hullámvasút-szerűen alakult a magyar versenyzőnek, aki hol másokat előzött, hol őt előzték. Egy ponton a 13. helyen is haladt, ám végül innen a 9. pozícióba kapaszkodott vissza a leintésig.
A harmadik, helyi idő szerint már este, villanyfényben rendezett futam előtt 10 órás pihenő várt a mezőnyre, ami külön nehézséget jelentett, de Martint mindez nem akadályozta meg abban, hogy a 11. helyről rajtolva már két pozíciót nyerjen a rajtnál, majd egy további helyezést javítva végül a 8. helyen lássa meg a kockás zászlót. Az egyetlen negatívuma a záró futamnak az volt, hogy két, igencsak hosszú biztonsági autós fázist kellett teljesítenie a mezőnynek, így nem tudtak annyit versenyezni, amennyit a 28 perces plusz egy körös táv ideális esetben enged.
„A második futamon ismét nem volt meg a tempónk, de versenyzési szempontból ez volt a hétvége legjobb futama: a rajtom is jobban sikerült, mint szombaton, és többször is sikerült előznöm; úgy érzem, hogy fejlődtem ezen a téren – értékelt Molnár Martin. – A harmadik futamra aztán sikerült előrelépnünk a beállításokkal, miután nem volt veszítenivalónk, és teljesen más filozófiát követtünk. Igaz, nem tudtam sok kilométert megtenni versenytempóban, de abból, amennyit versenyeztünk, úgy tűnt, hogy bevált az új elképzelés. Ebből a szempontból sajnálom, hogy kétszer is pályára küldték a biztonsági autót, és hosszú perceken át araszoltunk mögötte, de a következő fordulóban legalább már jobb alapokkal fogunk kezdeni.”
Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője a következőképpen értékelte a magyar autóversenyző teljesítményét.
Martin sikeresen és eredményesen teljesítette az első hétvégéjét az F4 Middle East Championshipben, és bár a neve mellett nem szerepel az újoncokat megkülönböztető rookie felirat, azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a mezőny több mint fele második alkalommal indul ebben a bajnokságban, azaz jóval tapasztaltabbak nála. Ennek tükrében abszolút elégedett vagyok, előzetesen is a legjobb tíz környékére vártam Martint, és figyelembe véve az időmérős legjobb körének […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!