„Az öt éve kiadott »Így lettünk bajnokok« minden várakozást felülmúló sikere szülte az ötletet, hogy folytassuk a sportolók történeteinek bemutatását” – mondta Bruckner Gábor felelős kiadó és szerkesztő a keddi bemutatón. Hozzátette: a párizsi olimpia idején konkretizálták az elhatározást, majd feszített tempóban, két hónap alatt kellett felvenni, illetve elkészíteni a beszélgetéseket, hogy a karácsony előtt megjelenhessen a mű.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint olyan sportolókat szólaltattak meg a szerzők, akik kedvencekből már talán példaképekké is váltak, és sok újdonságot, érdekességet olvashatunk róluk a könyvben.
„Szakembereknek, sportvezetőknek is érdekes olvasmány lehet megtudni, hogy más sportágakban milyen út vezet a sikerig. A MOB örül, hogy lett folytatása az első könyvnek, és reméljük, ennek is lesz még folytatása” – hangsúlyozta Fábián.
Märcz Tamás, a Nemzeti Sportügynökség Zrt. sportszakmai igazgatójaként beszédében azt emelte ki, hogy bár a könyvben szereplő pólósokat hosszú évek óta személyesen ismeri, és erős fenntartásai voltak, hogy így számára mi újdonsággal szolgál egy ilyen kiadvány, végül azonban még őt is meglepték azok a sztorik, mondatok és gondolatok, amiket róluk olvashatott.
Török László, a szerzői csapat rangidőse nem titkolta, kezdetben képtelen vállalkozásnak tartotta, hogy két hónap alatt elkészülhet a magas színvonalú kötet.
Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőröző – aki a keddi sajtóeseményen Érdi Mária és Tóth Krisztián társaságában képviselte a könyvben szerepet kapott sportolókat – szerint azért jött létre a könyv, hogy saját példáikkal segítsenek az edzőknek, a szülőknek és a gyerekeknek.
„Nevelőedzőm, Szalay Gyöngyi mindig hitt bennem, és egy nevelőedzőtől ez a legtöbb, mi adható, hogy hisz a tanítványában” – mondta.
„Tibi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!