Mint ismeretes, szeptember 26-án a Parlamentben kitüntették a párizsi olimpián sikeresen szereplő magyar sportolókat és az edzőiket. Adott esetben még a külföldi állampolgárokat is, tehát a finn Suvi Mikkonent, a tekvandós olimpiai bajnok Márton Viviana felkészítőjét és az amerikai Bob Bowmant, az úszó aranyérmes Kós Hubert trénerét is.
Köztudott, hogy a 200 pillangó immár kétszeres olimpiai bajnoka senkit sem nevezett meg edzőjeként, és ezért sem az őt 2021 óta felkészítő Virth Balázs, sem pedig az erőnléti edzőként hosszú évek óta, már Tokió előtt is vele együtt dolgozó Zala György sem kap életjáradékot, legalábbis Párizsért nem. (Virth egyáltalán.)
Virthet és Zalát ugyan meghívták a múlt heti parlamenti ünnepségre, de csak nézőnek, és ahogy értesültünk, a fogadáson, az ebéden már nem is vettek részt, mert hazamentek, nem érezték szükségét annak, hogy asszisztáljanak. Úgy tudjuk, Virthet megviselte az eljárás, Zalával viszont beszéltünk, ő kevésbé lelkiző típus.
Valóban mi voltunk Balázzsal az egyetlenek az olimpiai érmesek edzői közül, akik nem kaptak kitüntetést, de ez engem nem taglózott le. Néhány órán át foglalkoztatott csak, utána napirendre tértem fölötte, és az előttem álló feladatokra összpontosítottam.
Merthogy feladatok vannak, ugyanis Zala elmondása szerint Milák csütörtökön megkezdi a kondicionáló edzéseket.
„Fokozatosan állunk bele a keményebb munkába, mert Kristóf augusztus óta nem edzett, előbb fel kell hozni erőnlétileg arra a szintre, ahol már komolyabb munkát végezhetünk – részletezte Zala. – Arra vonatkozóan nem tudok információval szolgálni, hogy tervezi-e az indulást a december 10. és 15. között esedékes budapesti […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/uszas/2024/10/02/milak-kristof-virth-balazs-zala-gyorgy-szabo-almos-edzesek/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!